Sport

“Időbe telik, míg tökéletesen összerázódunk”

Bódi Bernadett, a németországi világbajnokságon szereplő magyar női kézilabda-válogatott jobbszélsője elismerte, időbe telik, mire tökéletesen összerázódnak a játékosok.

Nyilván időbe telik, míg tökéletesen összerázódunk, ám ez természetes. Valamennyi játékostársammal és a stábbal azon vagyunk, hogy együtt sikerre vezessük a nemzeti csapatot

– mondta Bódi abban a közleményben, amit szerdán azért adott ki a magyar szövetség, mert a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC jobbszélsője úgy érzi, félreértették egy korábbi nyilatkozatát, amikor arról beszélt, hogy Háfra Noémivel először játszanak együtt nagy tornán. Bódi most hangsúlyozta, a Ferencváros 19 éves átlövőjét nagyon tehetséges játékosnak tartja.

Noémi fiatal, bizonyítani szeretne, és ez sikerül is neki, remekül teljesít eddig a vébén. Sajnálom, ha félreérthetően fogalmaztam, hiszen semmiféle konfliktus nincs köztünk, és a csapaton belül sem.

Hozzátette, Németországban is fantasztikus támogatást kapnak a szurkolóktól, és érzik, hogy nagyon sokan drukkolnak nekik otthon is.

A magyar együttes szombaton a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, vasárnap a svédektől 25-22-re kapott ki a B csoportban, Bietigheim-Bissingenben, kedden 33-15-re legyőzte Argentínát, csütörtökön 14 órától pedig Lengyelországgal találkozik. Az eredmények eddigi alakulása miatt amennyiben a magyar válogatott győz, biztosan a 16 közé jut, vereség esetén sem biztos, hogy lemarad a nyolcaddöntőről.

A magyar válogatott kerete és programja

Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO), LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), KOVÁCS Anna (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: GÖRBICZ Anita (Győri Audi ETO), KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: KISFALUDY Anett (Érd), MAYER Szabina (Alba Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: KLIVINYI Kinga (Érd), SZEKERES Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)
Balszélső: SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:
December 2., szombat 20:30: Norvégia-Magyarország 30-22 (21-11)
December 3., vasárnap 18:00: Magyarország-Svédország 25-22 (11-11)
December 5., kedd 14:00: Magyarország-Argentína 33-15 (18-7)
December 7., csütörtök 14:00: Lengyelország-Magyarország.
December 8., péntek 18:00: Csehország-Magyarország.

A csoport állása:

1. Norvégia 2 2 66–43 +23 4
  2. Csehország 2 2 57–47 +10 4
  3. Lengyelország 2 1 1 58–59 –1 2
  4. Svédország 2 1 1 55–55 0 2
  5. Magyarország 3 1 2 77–70 +7  2
  6. Argentína 3 3 58–97 –39 0

A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Arena.

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntőre Lipcsében kerül sor, az Arena Leipzigben.
A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik