Élő Sport

Kézilabda-vb: kikaptunk a svédektől is

A Norvégia elleni megsemmisítő vereség után újabb komoly feladat vár a magyar válogatottra: Svédország ellen kell talpra állni. Kim Rasmussen a tornát megelőzően úgy nyilatkozott, a legfontosabb a svédek elleni meccs lesz majd, mielőtt olyan meccsek jönnek, ahol a magyarok az esélyesek.

Vereség után mindig nehéz felállni, a siker pedig összekovácsolja a csapatot, ezért is lenne nagyon nagy szükség arra, hogy ma győzelemmel zárjuk a meccset. Ez a továbbiakra is lendületet adhat

– szögezte le az MTI-nek Pálinger Katalin, korábbi 254-szeres válogatott kapus vasárnap délután.

Felállni ugyan nem sikerült, de derekasan küzdeni igen. Megint nem kezdtünk túl jól, de a norvégok elleni mérkőzéssel ellentétben nem hagytuk elhúzni a svédeket. Az első félidőben végig fej fej mellett haladt egymás mellett a két válogatott. Főleg Klivinyi Kinga és az Érd játékosa, Jamina Roberts volt a gólfelelős, sokáig az ő külön gólversenyüket csodálhatta a közönség.

A tét meglátszott mindkét csapat játékán, a mieinknél Görbicz Anita, majd Kovacsics Anikó is hetest hibázott, de a svédek is rengeteg hibával játszottak. Érdemes kiemelni, hogy Bíró Blanka és Johanna Bundsen is végig remekelt, a magyar kapus a találkozó végén 36%-os mutatóval rendelkezett, a meccs legjobbjának választott skandináv hálóőr pedig 40 százalékkal fejezte be a meccset.

Szünetben 11-11 állt az eredményjelzőn és nehéz lett volna megmondani, melyik csapat tud majd a másik fölé nőni. Sajnos azonban a második játékrészben nyolc percen át nem sikerült betalálnunk, ez az idő pedig elegendő volt a svédeknek, hogy két, majd három gólos előnyre tegyenek szert.

Sajnos Isabelle Gulldén összeszedte magát és az első játékrész végén pihentetett Roberts is megállíthatatlan volt, a legnagyobb gond azonban megint a védekezésünk volt: akármikor gólt dobott a magyar csapat, gyakorlatilag azonnal lerohantak minket a svédek és azonnal gólt dobtak.

Kim Rasmussen több felállással is kísérletezett, de mindenki görcsölt, rendre hibát hibára halmoztunk, amikor pedig Bíró Blank három-négy bravúrt bemutatott a félidő derekán, mi is naggyá tettük Bundsent. A találkozó utolsó tíz percán már a négygólos előny sem volt ritka a svédek részéről, de Schatzl Nadine nagyon elkapta a fonalat és sorban szállította a bal szélről lőtt gólokat.

A végén még egy hetest is kihagytak a svédek, de ez már sovány vígasz, három góllal alulmaradtunk Svédországgal szemben.

Kézilabda-világbajnokság, csoportmérkőzések, 2. forduló

Magyarország – Svédország 22-25 (11-11)

Vége a meccsnek

Még egy Görbicz Anita helyzetre volt időnk, ám Bundsen védeni tudott, másra pedig nem maradt időnk. A svédek kapusa lett a mérkőzés legjobbja is.

Elúszott a meccs

Megint Schatzl volt eredményes és bár Bíró védett, belül védekeztünk, ezért hetest kaptak a svédek. Gulldén kihagyta, de a kipattanót már begyötörte sajnos. A hátul hibázó Kovacsics félelmet nem ismerve tört be középen, Blomstrand azonban egy 90 km/órás lövéssel válaszolt. Görbicz erre úgy bevágta a skandinávok kapujába a labdát, hogy ki sem jött a kapuból – beszorult a tartó vas és a háló közé. Mellegard simán hat méterről lőhetett, mi pedig eladtuk a labdát. A svédek 22-25-nél már nem kapkodnak, ráadásul Bódit is kiállítják, Hagman viszont kapufát lőtt.

Nem tudunk közelíteni

Anna Lagerquist is kiáll két percre, de nem tudtuk Bódihoz eljuttatni a labdát, így megint jöhetnek a svédek. Két beállóssal játszottunk, mégis Schatzl szépített, de Toft Hansen menetrendszerűen meglövi a svédek válaszgólját. Schatzl szép ejtésére megint Toft Hansen dobott gólt. Hat perccel a vége előtt még mindig nem tudtunk faragni a hátrányunkból, sőt Schatzl próbálkozását Bundsen lábbal kivédte.

Bíró Blanka tart meccsben minket

Nincs már 15 perc a meccsből, amikor négy gól már a svédek előnye és a skandinávok időt is kértek. Rasmussen hevesen gesztikulálva instruálta a mieinket, de Görbicz nem tudott betallálni – viszont szépen végigjátszottuk az időnket, így kiegészültünk. Schatzl Nadine egy labdaszerzés után bal szélről szépen gólt lőtt. Bíró háromszor is szenzációsan védett, de a magyarok is kihagyták a helyzeteiket, így marad a 17-20-as állás. Időt kérnek a svédek.

19:05

Görbicz Anita negyedik kísérlete végre sikerült, az északiak viszont csak a kapufát döngették meg. Heteshez jutottak a svédek kétszer is, másodjára ráadásul Kovacsics is kiállt két percre. A meccs során először Janurik Kinga állt be a kapuba, de ő is tehetetlen volt Gulldénnal szemben, újra hárommal mennek a svédek. a nagy baj ezután jött: üres kapura mehettek volna a skandinávok egy labdavesztés után, Mayer Szabina pedig úgy szabáltyalankodott, hogy kiállították, így másfél percig kettős emberhátrányban kell játszanunk. Az értékesített büntetőre Görbicz válaszolt, 16-19.

Elhúztak hárommal a svédek

Görbicz kapu mellé durrantott, ez már a harmadik rossz kísérlete Roberts viszont egy jó ritmusváltással helyzetbe került és először a mérkőzésen három gól az északiak előnye és csak Bírón múlt, hogy nem lett négy nem sokkal később. Klivinyi beállt és gyönyörűen lőtt a kapuba, viszont Robertson gyorsan elvégezte a középkezdést – szabálytalanul előre – és ebből rögtön újra betaláltak a svédek. Jamina Robertset kiállították Görbicz megráncigálásáért, de a lövés megint nem jó, marad a 13-16.

Bíró ott folytatja, ahol az első félidőben abbahagyta

A mieink kezdik a második játékrészt, Háfra Noémi a jobb szélen tört be ügyesen, de Roberts villámgyorsan egyenlített. Bundsen és Bíró is jól kezdi, utóbbi hetest is fogott Kovacsics kiállítása után. Sajnos Gulldén ezután bebombázta a kapunkba. A kiállítás miatt kapus nélkül támadunk, de szerencsére Hagman kapu mellé lőtt félpályáról a labdaszerzést követően. Gulldén már nem ilyen elnéző, kegyetlenül bevarrta. Két gól a svédek előnye (12-14) és Kim Rasmussen inkább időt kér.

18:35

Nem sikerült a svédek figurája, de időn túli szabaddobással még kaptak egy apró esélyt. A lövés messzire elrepült a kapunk fölött, így maradt a 11-11-es állás, ami igazságosnak mondható az első félidő alapján.

18:29

Zácsik kapott két percet, ami után rögtön Gustin rögtön helyzetbe is került és betalált. Egy perccel később épp Gustin volt szabálytalan, a megítélt büntetőt Kovács Anna szépen bedobta, viszont sajnos elcseréltük magunkat az eset előtt ezért rövid időre kettős emberhátrányba kerültünk. Zácsik visszaért, de Gustin a jobb szélről betörve kapu mellé dobott. Háfra Noémi tört be jól középen és kiegyenlített másfél perccel a vége előtt, ám Mellegard rögtön ismét vezetést szerez a skandinávoknak. Támadásban hibáztunk ugyan, de Bíró megint parádésan védett, Kovács hetesével pedig egalizáltunk 15 másodperccel a vége előtt. Időt kérnek a svédek 11-11-nél.

Nagyon szoros a hajrá

Kisfaludy Anettet kiküldték két percre, ezután Gulldén be is talált és bár a gólt nem tudtunk dobni emberhátrányban, Bíró Blanka már hat védését mutatta be. Kétszer is belemenést fújtak ellenünk, Blomstrand viszont távolról káprázatos gólt lőtt, így már két góllal a svédek vezetnek. Kim Rasmussen időt is kért hét perccel a vége előtt. Zácsik viszont csúnyán kapu fölé bombázott. Gulldén viszont elejtette a labdát, az ellentámadásból pedig Kovács Anna szépített. Ezután Bíró is szépen védett, Lukács viszont elakadt Bundsenben.

Megtorpantak a csapatok

Klivinyi lövőcsellel elvitte a svéd védőket, majd Schatzlhöz passzolt, aki szépen lőtte ki a hosszú fölsőt bal szélről betörve. Újra heteshez jutottak a skandinávok, Gulldén viszont a fölső kapufára bombázott. Carin Strombergé az első kétperces kiállítás, de sajnos Schatzl Nadine lövése sem jó és a kapus nélküli svéd játéknál is pontatlanok voltunk, majd Bódi Bernadett is rosszul emelt. Mivel azonban Bíró is jól véd, marad a 7-7.

Bíró Blanka elkapta a fonalat!

A magyar kapus kétszer is óriási bravúrral védett, Klivinyi pedig a mérkőzés során először vezetéshez juttatta a mieinket, majd rögtön meg is duplázta az előnyt, de erre Roberts góllal tudott válaszolni (6-5). Bódi nehéz szögből próbált bevetődve gólt szerezni, de Bundsen védett, a gyors ellentámadás végén pedig Roberts egyenlített. Háfra ellen lépés hiba miatt fújnak, Kovacsics pedig földre vitte az emberét, Isabelle Gulldén pedig a baal felsőbe vágja. (6-7).

Sokkal jobb a védekezésünk szombathoz képest

Az érdi Roberts középről a kapunk bal és jobb oldalába is gólt lőtt, cserébe Klivinyi Kinga is betalált kétszer, így maradt az egygólos különbség nyolc perc után (3-4). Kétszer is elrontották a skandinávok a figurájukat, míg Görbicz a kapufára bombázott egy zseniális mozdulattal, majd újra heteshez jutottunk. Ezúttal Kovács Anna állt oda és mivel három a magyar igazság, ő már nem hibázott, ezzel 4-4 az állás.

Nem kezdtünk jól

Nehezen törtük fel a svéd védelmet, a jogosan megítélt büntetőnket viszont Görbicz csúnyán kapu mellé dobta. Hagman viszont nem volt ilyen előzékeny a túloldalon, így három perc után megvan az első gól. Az ellentámadásból Kovacsics Anikó egalizált ugyan, de Hagman talpról ballal a jobb alsóba lőtt. Háfra ugyanolyan erőszakos, mint Norvégia ellen, megint hetest harcolt ki, ám Kovacsics büntetője is kimaradt.

Elkezdődött a mérkőzés

A himnuszok után a svédek támadhattak elsőként, gyors adogatás után kétszer is védeni tudott Bíró Blanka.

Lőni, lőni, lőni!

A svédek kapusteljesítménye olyan gyenge volt szombaton, hogy cserével is alig akadt el bennük labda – érdemes lehet távolról is próbálkoznia a magyaroknak.

Köszöntjük olvasóinkat!

Hamarosan kezdődik a mérkőzés, az első találkozó előtt Kim Rasmussen azt mondta minden mérkőzés előtt talány, milyen napja lesz a válogatottnak – reméljük ma mi örülhetünk a végén!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik