Sport

Anthony Joshua jobban várja a mostani meccsét, mint a Klicsko ellenit

A brit nehézsúlyú ökölvívó vasárnap, Cardiffban lép szorítóba, hogy megvédje a WBA, az IBF és az IBO világbajnoki övét. Az ellenfele a francia Carlos Takam lesz, aki alig két héttel a találkozó előtti időpontban ugrott be a sérült Kubrat Pulev helyére.

A 28 éves Anthony Joshua döbbenetes formában jelent meg a mérlegelésen. Több mint 115 kilogrammot nyomott, a legtöbbet karrierje során, de elég csak rápillantani a képekre, hogy lássuk, elképesztő erőben van. Riválisa 102 kilogrammal mérlegelt.

Fotó: Stu Forster/Getty Images

A BBC cikke szerint Joshua azt mondta, jobban várja ezt a mérkőzést, mint a Vlagyimir Klicsko ellenit, amelyen élete győzelmét aratta.

„Tudom, hogy milyen érzés kihívónak lenni – sőt, még mindig így tekintek magamra is. Nem akarok itt nagy pofával mászkálni, csak mert van pár övem. Ez az ellenfeleknek mindig egy lehetőség, ha kicsit kihagysz, kihasználják. Persze nyomhatnám a trash talkot, hogy jobban féljenek tőlem, de nekem az a dolgom, hogy bemenjek és a ringben rendezzek le mindenkit” – mondta Joshua.

Ami az esélyeket illeti, minden az eddigi 18 profi meccsét kiütéssel megnyerő brit mellett szól, a bukik 66-szoros pénzt fizetnek Takam győzelmére. A szenegáli születésű francia nyolc évvel idősebb riválisánál, eddig az igazán nagy bunyók elkerülték, vagy ha szembe is jött vele egy-egy komolyabb ellenfél, akkor kikapott. A mérlege viszont nem rossz, 39 meccséből 35-öt megnyert, 27-et KO-val.

Bár egyoldalú mérkőzésnek ígérkezik, szurkolók így is rá vannak pörögve, 70 ezer jegy fogyott el. Magyarországon a Sport 2 adja majd a gálát 21.30-tól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik