Sport

Gyurta Dániel nem futamodik meg

Kedden a Bors belengette, hogy Gyurta Dániel a visszavonuláson gondolkodik. Olimpiai, világ- és Európa-bajnok mellúszónk a Nemzeti Sport csütörtöki számában tisztázta a kérdést:

meg sem fordul a fejében a visszavonulás gondolata.

A 28 éves Gyurta azt mondta, persze most rengeteg dolga van a medencén kívül, tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói, valamint sport és aktív társadalom elnevezésű bizottságának, illetve benne van a MOB, a MÚSZ és az egyetemi-főiskolai diákszövetség elnökségében is. És szeretne bekerülni a WADA-ba is. Ugyanakkor a sok teendője mellett is keményen edz Nagy Józseffel, jelenlegi edzőjével képzeli el a folytatást is.

Én nem vagyok megfutamodós fajta! Igen, azt el kell ismernem, hogy sok a feladatom, ez nagy felelősséget jelent, és azt is kijelenthetjük, hogy a pályafutásom már teljes: én már nem tudok semmi újat megnyerni, legfeljebb az érmeim számát növelni, ettől függetlenül a hozzáállásom ugyanolyan, mint korábban.

Azt is mondta, minden erejével azon van, hogy kilábaljon a mostani hullámvölgyből. Szerinte, ha jól menne az úszás, jönnének az eredmények, akkor senkiben sem merülne fel vele kapcsolatban a visszavonulás. Példaként Cseh László lebeg a szeme előtt, aki szintén volt mélyponton, most pedig újra ott van a legjobbak között.

Gyurtával és Csehvel kapcsolatos hír, hogy Shane Tusup, Hosszú Katinka edzője-férje a napokban adott egy interjút, amiben pont kettejükről mondta azt, hogy a magyar edzői kar elfecsérelte a karrierjüket. Evvel a kérdéssel bővebben is foglalkoztunk:

Shane Tusup csúnyán belerúgott a magyar úszóedzőkbe
Hosszú Katinka férje saját maga adta meg a választ, sikerei ellenére miért kelt egyre inkább ellenszenvet, miért megosztó személyiség Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik