Sport

Nem igazol senkit Pálmarsson helyére a Veszprém

Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a csapat új edzője, Ljubomir Vranjes. Lékai Mátéra így nagyobb feladat hárul, de vállalja a kihívást.

Ljubomir Vranjes egy nyilvános edzés után azt mondta, a szezonban “szeretnénk megtalálni az egyensúlyt a korábbi, illetve az új játékelemek között”.

A tréner gyorsabb kézilabdát vár a csapattól. Példaként elmondta, míg korábban csak két-három gyors indítás jellemezte a mérkőzéseiket, az elmúlt héten az ehingeni felkészülési tornán 12-13 lerohanásuk volt meccsenként.

Nagy László zökkenőmentesnek nevezte az új játékosok beilleszkedését.

“Reméljük, ebben a szezonban is ott leszünk a Final4-ban, és meg is nyerjük azt” – fogalmazott a csapatkapitány, aki Aron Pálmarsson váratlan távozásáról azt mondta: “ahogy lezajlott az egész, az meglepett, de egyébként nem”.

A klub július 24-én jelentette be, hogy Vranjes a következő idényben nem számít a légiósra, aki az első edzés előtt 15 perccel rövid üzenetben jelezte az edzőnek, hogy nem kíván megjelenni, helyette hazautazik Izlandra.

Lékai Mátéban, akit a veszprémi szurkolók a csapat tavalyi legjobbjának választottak annak ellenére hiányérzet van a bronzérem miatt, hogy a valaha volt legerősebbnek ítélte az elmúlt szezon kölni BL négyes döntőjének mezőnyét. Tisztában van azzal, hogy az idei szezonban Pálmarsson kiválása miatt nagyobb teher és felelősség hárul rá, de

annál jobb feladat nincs a világon, hogy magyarként a Veszprémben, ilyen szurkolótábor előtt a csapat irányítója lehessek.

A poszton az idei junior világbajnokság legjobb irányítójának választott Győri Mátyás lesz a váltótársa, aki nagyon jónak érzi a csapaton belüli légkört. Kiemelte, az edzésmunka és a körülmények is mások, mint előző klubjánál, a Balatonfürednél, és Veszprémben sokkal rohanósabb és gyorsabb a játék.

A friss erő

A Telekom Veszprémbe az idei szezonra a svéd vezetőedző, Ljubomir Vranjes (Flensburg-Handewitt) mellett a macedón balszélső Dejan Manaskov (Rhein-Neckar Löwen), a norvég jobbátlövő Kent Robin Tönnesen (Füchse Berlin), a francia balátlövő William Accambray (Paris Saint-Germain), valamint Győri Mátyás irányító (Balatonfüred) és Jamali Iman balátlövő (Meskov Breszt, kölcsönből vissza) érkezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik