Sport

Djokovic szünetet tarthat a pályafutásában

Hosszabb kihagyáson gondolkozik a korábbi világelső Novak Djokovic, aki szerdán sérülés miatt adta fel negyeddöntős mérkőzését a wimbledoni tenisztornán.

A 30 éves szerb játékos a Tomas Berdych elleni találkozó után elmondta, másfél éve bajlódik könyöksérüléssel, és elsősorban emiatt nem volt képes megvédeni idén az Australian Openen, illetve a Roland Garrosson tavaly megszerzett bajnoki címét, valamint esett vissza a világranglista negyedik helyére.

Hozzátette, ebben az időszakban számos specialistával találkozott, de nem kapott egyértelmű választ arra, hogyan kellene kezelni a sérülést.

“Azt gondolom, jelenleg a pihenés is egy olyan dolog, amin el kell gondolkoznom” – mondta Djokovic. A 12-szeres GS-győztes állapota folyamatosan romlott. Wimbledonban egészen könnyen jutott el a negyedik körig, ám ott, Adrian Mannarino ellen már ápolást kellett kérnie a harmadik szettben.

Nem segített rajta, hogy rögtön másnap játszania kellett Tomas Berdychhel, pedig “minden lehetségeset megpróbáltam, a bemelegítés és a meccs között két-két és fél órát ápoltak, de nem lett jobb”.

Djokovic számára most az a fontos, hogy hosszú távú megoldást találjon a sérülésére, akár műtéttel és pihenéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik