Sport

Szeptemberben a 2024-es és a 2028-as olimpia házigazdáját is kihirdetik

A 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti szeptember 13-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).

A NOB rendkívüli közgyűlésén kedden a 95 tagból 83 volt jelen Lausanne-ban, ahol eldöntötték, hogy egyszerre ítélik oda a két olimpia rendezésének jogát a szervezet szeptember 13. és 17. között esedékes 130. kongresszusán Limában.

A 2024-es játékok lebonyolítására Párizs és Los Angeles pályázik. A 2024-es versengésben alulmaradt városnak jelentkeznie kell 2028-ra, s ha egyikük sem érdeklődik az utóbbi olimpia iránt, akkor csak a 2024-es helyszín derül ki Peruban.

A NOB történetében másodszor fordul elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A lausanne-i tanácskozáson mindkét város prezentáción próbálta meggyőzni a jelenlévőket, hogy készen áll a 2024-es játékok lebonyolításra. Francia részről Emmanuel Macron elnök személyesen korteskedett a párizsi pályázat mellett.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Az Egyesült Államokban legutóbb – Atlantában – 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.

Párizs korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de mind a négy város visszalépett a pályázattól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik