Sport

Szoros csatában dőlt el a Hungarian Bowl

14-10-re nyerte a HFL fináléját a Budapest Cowbells a Miskolc Steelers ellen.

A Miskolc kiválóan kezdte a mérkőzést, egy remekül felépített támadássorozat végén az irányító, Vaszil Jordan futott be egy yardról a Cowbells végzónájába. A fővárosi alakulat azonnal válaszolt, az irányító Váry Tamás könnyedén ívelte be a labdát Czirók Márton kezei közé.

A következő borsodi támadás sokáig jó ütemben haladt előre, azonban a célterület közelében megakadt, de Sviatkó Gábor mezőnygólja újabb három pontot ért az együttesnek. A folytatásban mindkét gárda védelme bemutatott egy-egy megállítást, majd egy elrontott punt után kiváló mezőnypozícióhoz jutott a Cowbells. A fővárosiak azonban nem éltek a lehetőséggel, sőt Czirók – aki elkapóból ezúttal átváltott irányítóra – eladta a labdát. A félidő vége előtt még Váry is eladta a labdát egy rossz passz következtében, ennek azonban nem volt jelentősége.

A második félidőt Cseperkáló Péter hatalmas futásával kezdte a Cowbells, majd Czirók második TD-elkapásával átvette a vezetést. A Steelers szépen haladt előre ellentámadásából, de egy elügyetlenkedett futójátékban Magyar Ádám kaparintotta meg a labdát a Cowbells védői közül. A Miskolc védelme gyorsan leparancsolta a támadókat, így újra jöhetett a Steelers, A.J. Benson pedig sokadik hosszú elkapását bemutatva közel juttatta csapatát a pontszerzéshez. Azonban csak mezőnygól-kísérletig jutott a borsodi alakulat, a rúgás előtt viszont rossz volt a feladott labda, így az eredmény nem változott.

A zárónegyedben a Cowbells jól ölte az időt, ráadásul egy remek Czirók-elkapásnak köszönhetően folytathatta is a támadását. A futó Roják Richárd kezéből ugyan kiesett a labda, de az egyik elkapója kisegítette, így 20 yardról folytathatta támadását a Cowbells. Két és fél perccel a vége előtt egy mezőnygóllal hét pontra, azaz egy TD-nyi különbsége növelhette volna előnyét a Cowbells, de Szentirmai Zoltán könnyűnek tűnő helyzetben hibázott.

A Miskolc így a győzelemért támadhatott, ebben a két és fél percben szinte mindent láthatott a közönség: szabálytalanságok, futások, elkapások, végtelen izgalmak, de a tavalyi csoda elmaradt, így a Cowbells lett a bajnok.

HFL, döntő:

Budapest Cowbells-Miskolc Steelers 14-10 (7-7, 0-3, 7-0, 0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik