Sport

A NOB-elnök a vizes és cselgáncs-vb-re is Magyarországra látogat

Két közelgő világbajnokság miatt is Magyarországra látogat Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a NOB lausanne-i székházában találkozott a német sportvezetővel, s ezen derült ki, hogy az augusztusi cselgáncs-világbajnokság mellett júliusban a vizes vb idején is Magyarországra látogat.

Thomas Bach nagyra értékeli sportolóink olimpiai eredményességét, Magyarország nemzetközi olimpiai mozgalomban kivívott kiemelkedő helyét, valamint a magyar olimpiarendezési szándékot

– mondta Kulcsár Krisztián a MOB honlapján.

Tárgyaltunk a NOB és a MOB együttműködéséről, ezen belül a NOB Olimpiai Szolidaritási Programjában rejlő lehetőségek kihasználásáról és a NOB kiemelt szponzori támogatásainak magyarországi alternatívájáról, valamint átbeszéltük a budapesti olimpiarendezéssel kapcsolatos jövőbeni lehetőségeket is

– tette hozzá.

A keddi megbeszélésen részt vett Schmitt Pál NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke és Pere Miro, a NOB Olimpiai Szolidaritás Programjának és a nemzeti olimpiai bizottságokkal való kapcsolattartásért felelős vezetője is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik