Sport

Darabokra törte kocsiját a magyar versenyző, majd egy karcolás nélkül kiszállt – videó

A M1RA még éppen 17 éves versenyzője, Tassi Attila a Salzburgringen szalagkorlátba ütközött a hátsó 11-es kanyarban. Szinte hihetetlen, de haja szála sem görbült a fiatal pilótának.

A baleset a második pénteki teszten történt, ahol Tassi egyébként remekelt, egyedül Pepe Oriola volt gyorsabb nála az első edzésen és a második gyakorláson is jól haladt, mielőtt kisodródott volna. Jóllehet Tassi karcolás nélkül megúszta, a M1RA Honda Civic Type-R-je nem darabokra tört. A súlyosan megsérült a kocsit szombatig biztosan nem tudjákk helyrehozni.

A kocsi hátulja csúszott meg fékezés közben, a korlátba már orral ment bele a Honda, ezt követően kétszer át is fordult az autó, majd a pálya közepén állt meg.

A becsapódás szöge volt a fő probléma, a kocsi teljesen összetört. Ki kell találnunk valamit, hogy holnap el tudjuk indítani, Attila rendben van, mi is azt szeretnénk, hogy versenyezzen, találnunk kell valami megoldást. Kicsit megrázta az eset (Tassit), ami érthető. Az a legfontosabb, hogy rendben van

– nyilatkozta a helyszínen tartózkodó M1RA-tulajdonos Michelisz Norbert a TouringCarTimes-nak.

A TCR International Series négy verseny után Michelisz Norbert csapata 24 pontos előnnyel vezeti az összetettet, míg egyéniben Roberto Colciago a második, Tassi Attila pedig a negyedik helyen áll a táblázaton. Az ötödik, ausztriai futamok vasárnap 13.05-kor és 14.35-kor indulnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik