Sport

“Ilyet még a komcsi rendszerben sem mertek megcsinálni”

Kovács Tamásnál, a magát kifejezetten jobboldalinak valló sportvezetőnél elszakadt a cérna. Azt mondja: ebből most már valóban elég.

A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi főtitkára, a magyar vívó-válogatott sikerkapitánya, az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpia bronzérmes kardvívója rettentően kiakadt egy, a Népszavában megjelent interjú okán. Nem először. A 74 éves, magát kifejezetten jobboldalinak valló sportvezető korábban nyílt levelet írt Orbán Viktornak, és a miniszterelnöktől választ is kapott.

Kovács Tamás közösségi oldalán csütörtökön közzétett írását teljes terjedelmében közöljük.

 MAGYAR SPORT ÉRDEKE, HOGY A SPORTSZÖVETSÉGEK ÉLÉN AZ ADOTT SPORTÁG ÁLTAL ELISMERT SZAKEMBEREK LEGYENEK…!!!
Tegnap jelent meg Bernau Péter írása a Népszavában, Csampa Zsolt a Magyar Vívó Szövetség elnökének újabb bosszúálló reakciójáról, amelyre reagálni kívánok:

A nemzetközi szövetség (FIE) köszönő levélben méltatta Kunfalvy Péter versenybíró páratlanul sikeres (kadet-junior-felnőtt Eb- és Vb-döntőket vezetett férfi-és női tőrben, férfi-és női párbajtőrben, közel 100 Vk-finálé vezetése fűződik a nevéhez, de részt vett az 1988-as szöuli olimpián is) pályafutását abból az alkalomból, hogy 35 éve bíráskodik nemzetközi viadalokon, mindez azonban itthon visszhang nélkül maradt.

Bár a honi szövetség is megkapta erről a tájékoztatást, és a FIE német nyelvű levelének magyar fordítását, hallgatott Kunfalvy elismeréséről. És miért?

„Mindez nem véletlen – mondta Kunfalvy Péter a Népszavának. – Csampa Zsolt, a szövetség elnöke nem bocsátja meg nekem, hogy baráti viszonyban vagyok Kovács Tamással. Kovács és Csampa viszonya közismerten nem nevezhető felhőtlennek, az elnök pedig nagyon hiú és bosszúálló. Aki jóban van Kováccsal, azt ő ellenségnek tekinti. A sportághoz nem ért, és ahhoz sem, hogyan kell emberekkel bánni. Mindenki fél tőle, a versenyeken a bírók velem sem mernek szóba állni, mert félnek a megtorlástól. Négyszemközt, csarnokok rejtett zugaiban mernek beszélgetni velem, ilyenkor persze mindent elmondanak arról, milyen terror alatt tartja őket a sportágba „ejtőernyővel érkezett” politikus.”

Ebből most már valóban elég:

  • Édesapám a hatszoros olimpiai bajnok első körben azért nem került a Nemzetközi Vívó Szövetség Hírességek Csarnokába,mert én a fia vagyok.
  • Azért kellett lemondanom a para vívók szövetségi kapitányi posztjáról, mert Csampa nem támogatta anyagilag – személyem miatt – a kerekesszékes vívókat.
  • Nem vállalhattam munkát Esztergomban gyerekvívást, mert Csampa megfenyegette a klub vezetőjét,ha szerződtetnek, akkor nem kapnak állami támogatást.
  • És most Kunfalvy Péter esete, sikerének elhallgatása, mert a barátom.

Mit tehet még meg ez az ember?

Ilyet még a komcsi rendszerben – 1968-72 között – a Magyar Vívó Szövetség akkori elnöke, dr. Eperjesi László III/II-es ügyosztály ezredese sem mert megcsinálni!

Hová jutott szeretett sportágam, amelynek olyan kiváló sikeres szakember elnökei voltak az elmúlt évtizedekben,mint Jekkelfalussy-Piller György, Kovács Pál olimpiai bajnokok, dr.Bakonyi Péter, dr.Kamuti Jenő, olimpiai érmesek, világbajnokok és dr.Gémesi György többszörös magyar bajnok.

Egy dilettáns Csampának kell vezetni a legeredményesebb magyar olimpiai sportágat, akkor amikor kitűnő eredményekkel rendelkező olimpiai, világbajnokok soraival rendelkezik a sportág: dr. Nébald György, dr. Abay Péter, Szabó Bence, Kulcsár Krisztián, Kulcsár Győző, Ferjancsik Domonkos, Nemcsik Zsolt, Stefanek Gertrud, Jánosi Zsuzsa, Horváth Mariann és még nagyon sokan vannak, akik ezt a megtisztelő elnöki posztot betudnák tölteni tekintéllyel, hitelességgel és szakmaisággal?

Megkezdődött a visszarendeződés a magyar sportban?…a magyar vívásban…? Ez az ára, hogy a sport stratégiai ágazat lett…???

És higgyék el a sportban dolgozók, hogy a sport állami támogatása az az adófizetők pénzéből van és nem Csampa, Németh, Kocsis, Kósa, Bienerth stb. adja, hanem a magyar lakosság!!!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik