Sport

A vb legmeglepőbb zakója után most összeomlottak a finnek

A finnek szállították eddig a francia-német közös rendezésű jégkorong-világbajnokság legnagyobb meglepetését, amikor vasárnap kikaptak a házigazda Franciaországtól, ráadásul 5-1-re. A hoki-vb már csak olyan, hogy az élet nem áll meg, egy nappal utána máris jött az újabb mérkőzés a B csoportban, ráadásul egy csehek elleni rangadó.

Úgy tűnt, hamar túltették magukat a finnek a méretes zakón, bő negyed óra játék után vezettek 3-0-ra, ezt az eredményt a harmadik harmad közepéig tudták őrizni. Aztán összeomlottak, a csehek ütöttek három gólt és bár a hosszabbításban a finnek megnyerhették volna a találkozót, szétlövések döntöttek, abban pedig Csehország sokkal jobb volt – egészen pontosan Hanzl gólja bőven elég volt, Finnország mindhárom próbálkozását kihagyta.

Közben az A csoportban Egyesült Államok – Svédország mérkőzést rendeztek, és mindent elmond az izgalmakról az eredmény alakulása: 0-1, 1-1, 1-2, 2-2, 2-3, 3-3, 4-3.

Igen, az USA mindössze egyszer vezetett, de a legjobbkor, úgyhogy három nagyon fontos pontot szerzett. Svédország pedig már a második rangadóját veszíti el az oroszok elleni után. (Fotó. Europress/AFP/Thomas Samson)

Eredmények – jégkorong-vb, 3. forduló

A csoport (Köln):
Egyesült Államok-Svédország 4-3 (2-3, 1-0, 1-0)
Oroszország-Németország 6-3 (3-0, 2-0, 1-3)

Az állás: 1. Oroszország 8 pont/3 mérkőzés, 2. Egyesült Államok 6/3 (12-7), 3. Lettország 6/2 (6-1), 4. Svédország 4/3, 5. Németország 3/3, 6. Szlovákia 2/2, 7. Olaszország 1/2, 8. Dánia 0/2

B csoport (Párizs):
Csehország-Finnország 4-3 (0-3, 0-0, 3-0, 0-0, 1-0) – szétlövéssel
Kanada-Fehéroroszország 6-0 (1-0, 2-0, 3-0)

Az állás: 1. Kanada 9 pont/3 mérkőzés, 2. Svájc 5/2 (8-4), 3. Csehország 5/3 (11-8), 4. Finnország 4/3, 5. Franciaország 3/2 (7-4), 6. Norvégia 3/2 (3-5), 7. Szlovénia 1/2, 8. Fehéroroszország 0/3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik