Sport

Birkózó-Eb: Németh Zsanett biztos érmes

Azon azért mindenképpen el lehetne morfondírozni, hogy milyen sportértéke van annak az Európa-bajnokságnak, ahol a nők 75 kilogrammos kategóriájában egyetlen győzelem után már elődöntős és biztos érmes a sportoló?

De ne tegyük, lévén Németh Zsanett az Újvidéken zajló birkózó Európa-bajnokságon járt így, úgyhogy inkább örüljünk annak, hogy a kétszeres U23-as Európa-bajnok a német Anna Schnell ellen már az első percben fejlefogás után mögé került, így kétpontos előnyt szerzett. A villámrajtot óvatosabb folytatás követte, Németh stabilan birkózott, akciót viszont nem csinált, ahogy riválisa sem, ezért a bíró az utolsó percben passzivitásért figyelmeztette a magyart. Ez egy pontot ért Schnellnek, a győzelmet viszont a riói olimpián is szerepelt Németh szerezte meg.

Szabadfogású versenyzőnk az elődöntőben a moldovai Svetlana Sajenkóval küzd majd meg.

A nap másik magyar versenyzője, a 61 kilogrammban szereplő Molnár József nehéz ellenfél ellen kezdet. Az azeri Ahmednabi Gvarzatilov ugyanis világbajnoki bronzérmesként egyértelmű esélyese volt az összecsapásnak. Ennek ellenére Molnár kezdett jobban, 2-0-ra vezetett, a folytatásban azonban felőrölte őt riválisa, aki a szünetre egyenlített, majd a második szakaszban változatos akciókat bemutatva 10-2 elhúzott és győzött.

Molnár még a vigaszági folytatásban bízhat, melyhez az kell, hogy Gvarzatilov a fináléba kerüljön.

Az Eb-n péntekig a szabadfogásúak és a nők küzdenek az érmekért, a hétvégén pedig a kötöttfogásúak versenyeivel zárul majd a viadal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik