Sport

Európa-bajnokságra készül a 49 éves fogdoki

Lubics Szilvia foglalkozását tekintve fogorvos, de nem ettől, hanem attól vált országosan és nemzetközi szinten ismertté, hogy háromszor is megnyerte az ultrafutás csúcsteljesítményének számító Spartathlont (246 kilométer Athén és Spárta között). A 42 éves, három gyermekes édesanyát még Orbán Viktor is példaképének tekinti, eredményeit 2016 januárjában Magyar Becsület Rend átadásával ismerte el.

Lubics Szilviát csak azért citáltuk elő, mert most bemutatunk egy másik fogorvost, Dr. Matyasi Gábort, aki családja, gyermeke unszolására szintén felnőtt fejjel kezdett sportolni, mégis korosztályában feljutott egy másik rendkívüli erőkifejtést igénylő versenyforma, a Spartan Race korosztályos ranglista élére.

De mi is az a Spartan Race?

Az első Spartan Race hol máshol, mint 2010-ben Amerikában rendezték. A rendkívüli kihívásokkal, akadályokkal nehezített futóverseny sebesen világmárkává, a több országot átfogó versenysorozattá nőtte ki magát.

Magyarországon 2014 óta szerveznek ilyen viadalokat. A versenyek fittségi szintektől függően különbözőek. A legrövidebb táv a sprint, mely körülbelül öt kilométeres terepfutóverseny, húsz akadállyal nehezítve. A super már több, mint 13 kilométer hosszú, 24 akadállyal, míg a Beast, körülbelül a félmaratonnak felel meg, minimum 30 akadállyal. A leghosszabb, a maratoni távnak megfelelő Ultra Beasten 60 akadály található.

A szervezőknek igencsak színes a fantáziája, ha arról van szó, milyen akadályokkal nehezítsék a futók dolgát; van itt tűzugrás, falmászás, palánkátugrás, dárdahajítás, patakban futás, gumiátborítás, homokzsákcipelés és szögesdrót alatti kúszás, stb., .

Bárki képes változtatni az életén

Az elmúlt szombaton Veszprémben tartották azt a príma kis Spartan Race versenyt, ahol a budapesti fogorvos ismét az élmezőnyben végzett, második lett. Kevesen tudják, hogy Dr. Matyasi két év alatt, a nulláról indulva lett a sportág egyik legjobbja.

Történetét hallva nem tűnik üres lózungnak, bárki, bármikor képes fordítani az életén, ahogy az sem, minden fejben dől el. A 49 éves sportember két éve még csak az internetes megosztón látott Spartan Race versenyeket, illetve a már évek óta sportoló feleségét kísérte el triatlon versenyekre. Kizárólag nézőként.

Az, hogy sok férfi negyven fölött, sőt már jóval korábban is hajlamos elhagyni magát, senkit sem lep meg. Negyvenöt évesen Matyasi doktor sem mozgott, plusz húsz kilót cipelt, egyetlen hobbija a fotózás volt, melyet művészi szinten űzött már évek óta. De a mozgásszegény életmódot megelégelve, két évvel ezelőtt, 90 kilósan futni kezdett.

A megtett kilométerekkel a kilók száma apadni kezdett, az állóképessége pedig lassan, de fokozatosan nőtt és ezzel a versenykedv is elkezdett buzogni benne. Egy éve pont tízéves kisfiát, Márkot kísérte el visegrádi spartan versenyre. Annyira megfogta a jelenlévők hangulata, a kihívásokban (fal-, kötél- és hálómászás, patakban gázolás, dárdahajítás) gazdag sportág, hogy vett egy mély levegőt, lesz, ami lesz alapon, ő is leadta nevezését.

Úgy emlékeztem, fiatal koromban jól ment a fal- és kötélmászás. Kíváncsi voltam, 48 évesen hogy fogom mindezt bírni. Legnagyobb meglepetésemre hatodik lettem a korosztályomban. Így kezdődött…

– meséli. Kedvet kapott. A hazai verseny után jöttek a nemzetköziek. A következő közép-európai régiós Spartan Race versenyeknél aztán legtöbbször az első helyen végzett a 45-49 évesek között. A hétvégi veszprémi második helyének köszönhetően pedig megszerezve a kvalifikációt a szeptemberi andorrai Európa-bajnokságra.

Dr. Matyasi Gábor arra büszke, hogy versenyről versenyre teljesíti a távot Forrás: Dr. Matyasi Gábor

Mindez nem sikerült volna, ha közben életét nem igazítja a sporthoz.

Tudatosan táplálkozom, élek, edzek. Mindebben segít, hogy tisztában vagyok az anatómiával és az élettani folyamatokkal. Saját edzéstervem szerint, otthon erősítek. Van egy futópadom, a fürdőszobába pedig felszereltem egy rudat, amin húzódzkodom. Kettővel kezdtem, ma már azért sokkal többnél tartok. És ott lóg a fiam szobájában egy tornatermi kötél, amit közösen használunk. Persze a kezdeti súlynak más nyoma sincs, most 78 vagyok, de még mindig szeretnék 5-10 kilót leadni. A feleségemtől kaptam egy fürdőszobamérleget, amin a paramétereket beállítva követhetem, meddig kell még fogynom. Ez is sokat segít. Nem csak fizikálisan változtam meg, hanem mentálisan is. Kiegyensúlyozottság és nyugalom van bennem, és ennél semmi nem lehet fontosabb

– avat be Dr. Matyasi az apró, de fontos részletekbe. Mi ez, ha nem siker?

Ironman 70.3 kontra Spartan Race

Mindkét versenyforma Amerikából érkezett üzleti alapon megközelített tömegsport verseny. De miközben arról olvasunk, hogy a hatalmas sportági vitát kiváltó és horror nevezési díjú budapesti Ironman 70.3 versenyen nagyjából 3-4000 induló érdekében az elmúlt három év alatt 680 millió forint támogatást húztak ki a szervezők az állam és az adófizetők zsebéből, a veszprémi versenyen 6891 fő állt rajthoz és a remek erőpróbát megoldották a nevezési díjakból. Nyereségesen.

Szerző: Pásztor László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik