Orbán példaképnek nevezte, de ő nem tudott róla

Nem tudott arról Lubics Szilvia, a kormányfő által az évértékelő beszédben megemlített futónő, hogy ő lenne Orbán Viktor példaképe, arra pedig végképp nem számított, hogy a miniszterelnök beszél majd a sikeréről.

Az első példakép nem más, mit egy háromgyermekes magyar fogorvosnő, aki lefutotta az Athén és Spárta közti 245 kilométert – mondta évértékelő beszédében Orbán Viktor, amikor arról beszélt, van egy titkos példaképe. Akit megemlített, nem más, mint Lubics Szilvia, aki civilben fogorvos, egyébként ultramaratonista (a 42 kilométeres maratoni távnál hosszabbat teljesítő futó – a szerk.).Az Athén és Spárta közötti, úgynevezett Spartathlon mellett más versenyeket is nyert.

Lubics Szilviát a hvg.hu érte el. Mint elmondta, a beszédet nem hallotta, az évértékelőre nem hívták meg, ő az ott elhangzottak után befutó sms-ekből tudta meg, hogy példaképként emlegették. „Nyilván jól esik az ilyesmi. Az ember végzi a munkáját, a férjével alakítja a család életét, ilyenkor jó érzés, ha megtudja, hogy teljesítményének híre eljut olyan emberekhez is, mint a miniszterelnök” – mondta. Személyesen egyébként sosem találkozott Orbán Viktorral. A hírportálnak arra a kérdésére, hogy rokonszenvezik-e a miniszterelnökkel, illetve politikájával, úgy válaszolt, annyi tennivalója van, hogy különösebb figyelmet nem fordít olyan dolgokra, mint például a politika.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.