Sport

Úszás: már nem Hargitay András a szövetségi kapitány

Szerda délelőtt tartotta meg első hivatalos, maratoni hosszúságúra nyúló elnökségi ülését Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség január 8-án megválasztott új elnöke. Nos, lapunk úgy tudja, nem tétlenkedett; 16 napirendi ponttal érkezett, és elsőként mindjárt javaslatot tett az eddigi szövetségi kapitány, Hargitay András visszahívására, majd ötletét szavazásra terjesztette elő.

Információnk szerint az elnökség egy tartózkodás mellett egyhangúlag hozta meg idei első fontos döntését: leváltotta Hargitay Andrást.

Az elnöknek rögtön javaslata volt az új struktúrára, szereposztásra is, amit újfent szavazásra terjesztett elő. Az elnökség

dr. Sós Csabát nevezte ki az edzőbizottság elnökének, aki  a jövőben egyben a sportág egyetlen szövetségi kapitányi tisztét is betölti. 

Úgy tudjuk ugyanis, az elnökség egyúttal arról is határozott, hogy Hargitay mellett a másik két szövetségi kapitányi posztot (utánpótlás-Petrov Iván, nyíltvíz-Gellért Gábor) is megszünteti. A jövőben az edzőbizottság hozza meg azokat a döntéseket, amelyeknek eddig egy-egy felelőse volt.

Háttér:

Hargitayt még a korábbi elnök, Gyárfás Tamás nevezte ki, az ő emberének számított, igaz Dr. Sós is évek óta a szövetség szakmai alelnöki tisztjét tölti be, rendre Gyárfás oldalán ült az elnökségi üléseken.

Ellenben Hargitaynak regnálása alatt több vitája támadt az úszókkal, a Gyurta-testvérekkel, Hosszú Katinka – Shane Tusup párossal is, addig Dr. Sóst egyöntetűen elfogadják az úszók és az edzők.

Kicsoda Dr. Sós Csaba?

MTI Fotó: Petrovits László
Az elválaszthatatlan hármas, egy 1977-es Magyar Bajnokságon a Margitszigeten: Verrasztó Zoltán (b), Sós Csaba (k), Hargitay András (j) (MTI Fotó: Petrovits László)

A dolog külön pikantériája, hogy Dr. Sós Hargitay kor- és pályatársa. Mindketten a Széchy-korszak kiváló úszói, vegyesúszói voltak. Évtizeden át együtt keltek, együtt feküdtek, a Budapesti Honvéd versenyzőiként egy medencében “áztak”, egy konditeremben izzadtak.

Míg Hargitay az állatorvosi pályát választotta, Dr. Sós világ életében az úszásnál maradt. 1996 óta Mesteredző, 2008 óta a Testnevelési Egyetem úszás-tanszékvezetője, számos szakkönyv írója, és nem utolsósorban két gyermek édesapja.

Dr. Sóst a széles közvélemény is ismeri, kedveli, hiszen évek óta ő az az ember, aki a televíziós közvetítések alkalmával közérthető módon, hihetetlen érzékletességgel magyarázza el, hogy valójában mi is történik a medencében, a csúcsteljesítmény alatt milyen folyamatok zajlanak a versenyző fejében, szervezetében.

Dr. Sós Csaba

Született: 1957 április 20., Eger
Családi állapot: nős
Gyermekek: Bence, 1996, Dániel, 1998
Sporteredmény: Eb bronz – 1977, Jönköping, 400 vegyes
Tudományos fokozat: általános orvos doktor

Tanári és kutatói kinevezések:
1990 – címzetes egyetemi docens
1992 – tudományos munkatárs
1999 – egyetemi adjunktus
2004- egyetemi docens
2008- tanszékvezető

Edzői kinevezések:
1982 – 1984 úszó szakedző (Budapesti Spartacus)
1985 – úszó szakedző, vezető edző (FTC, Budapest )
1989 – 1990 edzőbizottság elnöke (Magyar Úszó Szövetség)
1996 Mesteredző

Ajánlott videó

Olvasói sztorik