Sport

Szucsánszki: A helyszínen döntjük el, hogy pályára lépek-e a középdöntőben

Továbbra sem lehet tudni, hogy Szucsánszki Zita pályára léphet-e a december 4-én kezdődő női kézilabda Európa-bajnokságon. Az FTC-Rail Cargo Hungaria játékosa a Románia ellen megnyert (24-29) Kárpát-kupa döntőben szenvedett orrcsonttörést, jelenleg úgy tűnik, hogy leghamarabb a középdöntőben riogathatja bombáival az ellenfeleket.

Most hazamegyek, összepakolok, és holnap csatlakozom a kerethez. A két edzés között elmegyek az arcvédő maszkomért, aztán elutazom a csapattal Svédországba, és a helyszínen döntjük el, hogy pályára lépek-e a középdöntőben; vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a csoportmérkőzéseket biztosan kihagyom. A hétköznapokon most már nem érzek fájdalmat, csak ha a törés helyén, az orrom tövénél megnyomom az arcom, de ez nem jelenti azt, hogy mozgás közben nem lesz majd kellemetlen. Bízom benne, hogy megfelelő ütemben gyógyul, és akkor én is a válogatott segítségére lehetek az Eb-n

-nyilatkozta a fradi.hu-nak a 29 éves irányító. Dr. Pavlik Attila, az FTC csapatorvosa azt mondta:

Noha eléggé be is vérzett Zita orra, mivel nem mozdult el a csont, a törést csak a röntgen vizsgálat mutatta ki. Az Európa-bajnokságon történő játékát illetően két kérdés van: egyrészt, hogy bár az edzéseken viselhet arcvédő maszkot, ott mennyire lesz fájdalma, másrészt, hogy a maszk nélkül tudja-e vállalni a játékot. Az az edzések újrakezdése után derül ki, hogy mozgás közben fáj-e neki.

A szintén ferencvárosi Kovacsics Anikó is a Kárpát-kupán sérült meg, neki a vádlija szakadt be, ezért el sem utazik Svédországba. A magyar női kézilabda-válogatott december 5-én Csehország legjobbjai ellen kezdi meg szereplését a kontinenstornán.

A női kézilabda-válogatott Eb-kerete

Kapusok: Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)

Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC, német)

Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok)

Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

Az Európa-bajnokság csoportbeosztása, a magyar válogatott meccsei

A-csoport (Stockholm): Svédország, Szerbia, Spanyolország, Szlovénia
B-csoport (Kristianstad): Hollandia, Franciaország, Németország, Lengyelország
C-csoport (Malmö): Montenegró, Magyarország, Dánia, Csehország
D-csoport (Helsingborg): Norvégia, Oroszország, Románia, Horvátország

December 5., 18.30: Magyarország–Csehország
December 7., 20.45: Dánia–Magyarország
December 9., 18.30: Montenegró–Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik