A női kézilabda Bajnokok Ligája együtteseinek szakvezetői idén is összeállították álomcsapatukat, illetve a legjobb vezetőedzőt és arénát is kiválasztották – számol be az Európai Kézilabda-szövetség hivatalos honlapja.
A képzeletbeli együttes vezetőedzője a Győrrel a 2015-16-os kiírást drámai csatában, hetesekkel elbukó Ambros Martín lett. A 48 éves mester 12 szavazatot kapott, mögötte a magyar női válogatott szövetségi kapitányára, Kim Rasmussenre tízen voksoltak, csakúgy, mint Dragan Adzsicsra a Buducsnoszt Podgorica trénerére.
Heidi Löke tarolt a beállók versenyében, hiszen a maximális tizenötből tizenhárom szavazatot kapott. Posztonkénti rangsorát a nyáron igazolt Nora Mörk (9 szavazat) és Nycke Groot (6 szavazat) is megnyerte.
A női kézilabda NB I címvédője további két játékost delegál az álomcsapatba, Kari Aalvik Grimsbö és Eduarda Amorim személyében. A Ferencvárosból Nerea Pena a második legtöbb szavazatot kapta az irányítók mezőnyében.
A hangulatra sosincs panasz a Magyarországon rendezett meccseket illetően, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az Audi Aréna fölényes diadala (9 szavazat), illetve a Papp László Sportaréna második helye. (4 szavazat)
Bajnokok Ligája, 2016-17, az edzők álomcsapata:
Kapusok:
1. Katrine Lunde (Rosztov-Don/6 szavazat), 2. Kari Aalvik Grimsbö (Győri ETO/4), Sabine Englert (FC Midtjylland/3)
Jobbszélsők:
1. Carmen Martín (CSM Bucuresti/6 szavazat), 2. Iulia Manaharova (Rosztov-Don/5), 3. Jovanka Radicsevics (Vardar Szkopje/5)
Jobbátlövők:
1. Nora Mörk (Győri ETO/9 szavazat), 2. Anna Vjahirjeva (Rosztov-Don/3), 3. Katarina Bulatovics (Buducsnoszt Podgorica/3)
Irányítók:
1. Nycke Groot (Győri ETO) és Isabelle Gullden (CSM Bucuresti/mindkettő 6 szavazat), 2. Jekatyerina Ilina (Rosztov-Don) és Nerea Pena (FTC/mindkettő 2)
Beállók:
1. Heidi Löke (Győri ETO/13 szavazat), 2. Oana Manea (CSM Bucuresti/2), 3. Marit Malm Frafjord (Larvik/1)
Balátlövők:
1. Cristina Neagu (Buducsnoszt Podgorica/10 szavazat), 2. Andrea Penezic (Vardar Szkopje/3), 3. Eduarda Amorim (Győri ETO/2)
Balszélsők:
1. Siraba Dembélé (Rosztov-Don/6 szavazat), 2. Majda Mehmedovics (CSM Bucuresti/3), 3. Camilla Herrem (Vardar Szkopje/3)
Vezetőedzők:
1. Ambros Martín (Győri ETO/12 szavazat), 2, Dragan Adzsics (Buducsnoszt Podgorica/10), 3. Kim Rasmussen (CSM Bucuresti/magyar válogatott, 10)
A legjobb hangulatú aréna:
1. Audi Aréna Győr (9 szavazat), 2. Papp László Budapest Sportaréna (4)