A magyar kosárlabdaszurkolók olyat élhettek át szerda este, amit csak nagyon ritkán az elmúlt évtizedekben: a férfiválogatott kijutott az Európa-bajnokságra. Csoportelsőként, a macedónok elleni szombati, szolnoki meccs már csak amolyan örömjáték lesz. Legutóbb az 1999-es Eb-n volt ott a csapat, azt megelőzően pedig
Ez a siker tökéletesen beleillik a magyar sport elmúlt hónapjaiba. A magyar focisták 1986 után jártak ismét nagy tornán, ők is az Eb-re jutottak ki, a magyar hokisok megjárták az A-csoportos világbajnokságot, a riói olimpián pedig nyolc arany-, három ezüst- és négy bronzérmet nyertek a magyarok.
Most a kosarasokat lehet és kell ünnepelni.
1999 óta nagy utat járt be a magyar férfi kosárlabda. Dávid Kornélék a bravúros kijutás után három vereséggel zárták az Európa-bajnokságot, és bár a következő pár selejtezőben még mindig volt sansz a kvalifikálásra, az eredmények fokozatosan romlottak.
A negatív csúcs a 2011-es selejtezősorozat volt, akkor emelték 24-re a létszámot, tíz csapat már kijutott, 15 selejtezett.
amelyik a csoportjában utolsó volt, a rájátszásban pedig oda-vissza kikapott a finn-portugál kettőstől, óriási felhördülést kiváltva a sportágon belül. Két évvel később is csak Ciprust sikerült megelőzni, a 2012-ben kinevezett Rátgéber Lászlót menesztették is, Stojan Ivkovic jött a helyére.
A kissé megosztó horvát edző úgy érkezett, hogy teljesen képben volt a magyar kosárlabdával, játékosként és edzőként is több évet lehúzott hazánkban, korábban irányította a válogatottat is. A 2015-ös Európa-bajnokságra kis híján ki is vezette a csapatot, csak a rosszabb pontkülönbség miatt csúsztunk le a tornáról.
A mostani selejtezősorozat kezdete előtt egyértelmű célként fogalmazódott meg a kijutás, Ivkovic azt mondta, csak magunkkal kell törődni, az ellenfelekkel nem. Nem csoda, hogy ilyen magabiztosan nyilatkozott, eleve volt egy erős magja a válogatottnak, és
három év után csatlakozott a kerethez a jelenlegi legjobb magyar kosaras, Hanga Ádám,
aki időközben európai topjátékossá nőtte ki magát, többen már az NBA-be követelik. A felkészülés alatt kapott nagy pofonokat a a magyar válogatott, de Ivkovic erről azt mondta, ezekből lehet a legtöbbet tanulni.
Merthogy a papírformát egyből felrúgva hazai győzelemmel kezdődött a selejtező a britek ellen, hozta a csapat a kötelezőt Luxemburg ellen, majd a macedóniai nyertes meccs után már tényleg kezdte elhinni mindenki, hogy itt nem csak meglehet, hanem meg is lesz a kijutás. Ezután a briteket idegenben is sikerült elverni, hogy aztán ugyanők kaparják ki a gesztenyét a kadavarci diadalukkal. A vártnál szorosabb nyereség Luxemburgban szerda este azt jelentette, hogy nem csak kijutott, de a selejtezőcsoportját is megnyerte a válogatott. Eddig hibátlan mérleggel.
Gratulálok a saját csapatomnak, és Luxemburgnak is, sok sikert kívánok nekik a jövőben. Boldogok vagyunk, de van még hátra három nap, nem fogunk azon gondolkozni, hogy már kijutottunk, szombaton még lesz egy fontos meccsünk. Szeretném, ha minél több magyar játékos megmutatná, hogy hol van a helye, és szeretném, ha támogatná mindenki a magyar játékosokat a pályára mozgalmat
– nyilatkozta Ivkovic a szerdai mérkőzés után.
Az utolsó gondolat kapcsán, meg amúgy is meg kell jegyezni: a siker értékét még inkább növeli, hogy ezúttal nincs honosított játékos a keretben. Sőt, Hangán (Laboral Kutxa) és a fiatal Perl Zoltánon (Capo d’Orlando) kívül mindenki magyar csapatban pattogtat. Mégsem csak Hangáról szólt az Eb-selejtező, mert bár az ő elképesztően sokoldalú játéka az egész mezőny legjobbjai között van, a többiek Vojvoda Dávid és Keller Ákos vezérletével felnőttek mellé. Igazi csapatmunka volt a kijutás.
Hogy mit lehet majd várni a válogatottól a négy különböző országban megrendezendő 2017-es Európa-bajnokságon? Túlzott várakozásokat felesleges lenne megfogalmazni, de nem is kell. A csapat bizonyította: csendben, a feladatra koncentrálva tudja kihozni magából a legtöbbet. Nekünk semmi más dolgunk nincs, mint szurkolni nekik.