Sport

Balzsay Károly lett az ökölvívók szövetségi kapitánya

balzsay károly (balzsay károly, )
balzsay károly (balzsay károly, )

Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara. Előbb megtárgyalták, majd elfogadták dr. Kovács László szövetségi kapitány beszámolóját és értékelését az olimpiai ciklusban végzett munkáról, annak eredményeiről.

Ezt követően meghatározták, majd elfogadták a sportág eredményességének visszaállítása érdekében teendő parancsolóan szükséges és elodázhatatlan feladatokat. Ezek között kiemelten szem előtt tartják a megalkuvás nélküli folyamatos központi edzőtáboroztatást. Erős controlling rendszer bevezetésére kerül sor, mely azonnali visszaigazolást ad a szakembereknek a kijelölt szakmai munka helyességéről vagy esetleges helytelenségéről.

Bevezetik az ifjúságiak részére az ösztönzőrendszert, melytől azt várják, hogy kellő megtartó erőt biztosít. Ezen kívül egyéni menedzselésen keresztül életpálya modellt kívánnak nyújtani a legrátermettebb és legtehetségesebb fiataloknak. A megújulás érdekében felállított szempontok és tervek között az edzőképzés fejlesztése örökzöldnek számít.

Mivel dr.Kovács László két ciklus letöltése után (2009. január 1-től állt a sportág szakmai vezetésének élén) időközben már beadta lemondását, a MÖSZ elnökségének új helyzettel kellett szembe néznie. Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnökének előterjesztését az elnökség egyhangúlag támogatta. Ahogy Csötönyi fogalmazott “ambiciózus fiatalokkal töltötték fel a szövetség szakmai vezetését.”

A szövetségi kapitányi posztot ifj. Balzsay Károly veszi át (a vele készült interjú a mellékletben). Balzsay 37 éves, EB-ezüstérmes (2002), WBO nagyközépsúlyú világbajnok. A nagy világversenyeken segítője Erdei Zsolt lesz. Dr. Kovács László a jövőben a szakmai igazgatói feladatokat látja el, teendői között a szakmai tervek kialakítása, az egyesületek szakmai munkájának ellenőrzése, a sportágfejlesztési program irányítása szerepel majd.

Új arcok kerültek a női válogatottak élére is. Edzőként mindenképpen új a Kovács Mária-Ancsin Katalin páros, akik idén még az olimpiai kvóta megszerzéséért versenyeztek. Kovács Mária kétszeres világ és négyszeres Európa-bajnok a felnőtt női válogatott vezető edzője lett, míg a korábbi Eb bronzérmes Ancsin Katalin az utánpótlás vezető edzője lett. Szaktanácsadóként id. Balzsay Károly segíti a munkájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik