Sport

Hosszú Katinka autogramkártyákat és újabb szerződést írt alá

Világbajnoknőnk elmúlt órái legfőképp pihenéssel és üzlettel teltek. Szerda délután saját bevallása szerint is a lábát lógatta, de a kezét azért dolgoztatta: aláírt pár száz darab autogramkártyát.

Aztán arra is maradt ideje, hogy eddigi szponzorai, támogatói mellé egy újabbat is beállítson a sorba, mégpedig az Univert.

Kapcsolatunk idén februárban, a második alkalommal megrendezett „Univer24 – Az úszás ünnepe” rendezvényen kezdődött, amelynek hatalmas sikerében Hosszú Katinka személyes példamutatáson alapuló részvétele is fontos szerepet játszott. Az együttműködés keretében Katinka az Univer által szervezett úszó, tömegsport és gasztronómiai rendezvények díszvendége és egyben aktív részese lesz. Nevét és sikereit vállalati értékeinkhez, nem pedig konkrét márkához fogjuk kapcsolni.

mondta el Molitórisz Károly, az Univer Product Zrt. vezérigazgatója.

Büszke vagyok arra, hogy újra és újra olyan partnerekkel dolgozhatok együtt, akik azonos értékrenddel rendelkeznek és a jövőképük is hasonló az enyémhez. A sportpályafutásom lehetőséget ad arra, hogy másokat inspiráljak és jó példát mutassak. Az Univert egy olyan partnernek ismertem meg, aki ezen törekvéseimet teljes mellszélességgel támogatja, és bízom benne, hogy a jövőben is számos alkalommal népszerűsítjük majd együtt a helyes táplálkozást és a testmozgást

– tette hozzá Hosszú Katinka, aki természetesen kitért az olimpiai felkészülésére is.

Az utóbbi pár hónap versenyein elért időeredményeim azt mutatják, hogy egyértelműen sikerült idén is fejlődnöm. A célom az, hogy az olimpia minden percét élvezzem – de történjen bármi Rióban, én már most büszke vagyok mindarra, amit eddig elértem. Az eredményeken kívül is annyi mindent kaptam az úszástól, hogy számomra már most megérte a sokéves befektetett munka. Továbbra is imádok úszni, úgyhogy az olimpia után is ugyanúgy folytatom a felkészülést, ahogy eddig is tettem, szívvel-lélekkel és kemény munkával

– mondta el Katinka az olimpiai felkészülése kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik