Sport

Hosszú Katinka szeretne valamit visszaadni az úszósportnak

Szombaton, 11 órakor kezdődött el a Kecskeméti Fürdő versenyuszodájában az Univer24 elnevezésű kezdeményezés, melynek a lényege, hogy a vizes sportágak ünnepeként 24 órás úszást rendeznek. Ismert úszók és vízilabdázók is támogatják az eseményt, az idei szórólapról az ötszörös világbajnok Hosszú Katinka, valamint az olimpiai és világbajnok Hosnyánszky Norbert mosolyog vissza ránk.

Hosszú szombaton mondott egy rövid beszédet is, amely során megköszönte a felkérést, mivel így reméli, hogy ő is vissza tud adni valamit az úszósportnak. Szereti a kihívásokat, így eljátszott a gondolattal, hogy jövőre ő is úszni fog 24 órán keresztül.

Az Univer24 honlapja szerint a 24 órás úszás  szeretné népszerűsíteni az úszást és a vízilabdát, ezért jött létre a verseny, amit idén rendeznek meg második alkalommal. A főbb tudnivalók:

  • a benevezett hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, versenyeznek az egynapos úszások szabályai szerint;
  • ez idő alatt több száz úszó, egymást követően legalább 100-100 métert úszik, lelkesen támogatva a 24 órás hosszútávúszók teljesítményét. Az éjszakai órákban országosan meghirdetett csapat váltóúszás, teljesítménypróba történik;
  • a rendezvény kezdetén magyar vízilabdázó és úszó legendák személyes részvételükkel, 100-200 méteres úszásukkal emelik az esemény fényét.

Perlakyné Szlavitsek Gizella, Budai Lajos, Demény Attila, Hajdú László, Kómár Lajos és Orosz Ádám, akik nekiveselkedtek az erőpróbának. Az indulókról bővebben ITT olvashat.

(Fotó+videó: Dobos Sándor)

Olvasói sztorik