Sorban egymás után a második BL-döntőjén is alulmaradt az MVM-Veszprém. A magyar bajnokot tavaly a Barcelona múlta felül, míg a vasárnapi finálét hétméteresek után vesztette el a KS Vive Tauron Kielce ellen 39-38 -ra (13-17, 29-29, 35-35).
A végletekig kiélezett meccs után felvetődött a kérdés, hogy akkor Kálomista Gábor, a veszprémi férfi kézilabdaklubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója az idei vesztes finálé után is meneszti az edzőt, ahogy tavaly útilaput kötött Carlos Ortéga lába alá?
Kétszer egymást követő évben BL-döntőt játszani nem semmi, fantasztikus siker. Ezt szögezzük le nyugodtan és gratuláljunk Xavi Sabaté edzőnek, illetve a játékosoknak.
Más kérdés, hogy az a sportoló, aki kétszer is odaér az igazi siker kapujába – és a szurkoló is – várja már a győzelmet végre. De a döntőhöz hasonlóan kiélezett elődöntő miatt alighanem elfogytunk a hajára. Ennyi történt, semmi több.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a spanyol tréner elmondta, 45 percig nagyon jó volt a Veszprém, de utána leromlott a támadójáték, majd a védekezés is, és ekkor kezdett el remekelni a Kielce kapusa.
Meccslabdákat hagytunk ki miatta, majd nekünk kellett egyenlíteni. Most nem sikerült győznünk, valami plusz hiányzott. Nagyon szomorúak vagyunk az eredmény miatt és a szurkolóink miatt is. Tanulni kell ebből a fájó vereségből
– fogalmazott Sabaté.
Talant Dujshebaev, a Kielce vezetőedzője elismerte, hogy 45 percig a Veszprém sokkal jobb volt csapatánál:
Hittünk a győzelemben, elszántak voltunk a nagy hátrány ellenére is. Ismerem a Veszprémet, korábban a magyar válogatott szövetségi kapitánya voltam, és most azért nem vagyok száz százalékig boldog, mert barátokat kellett legyőznünk.
A kölni csarnok vegyes zónájában a levonuló játékosok közül többen jelezték, most nem tudnak nyilatkozni, annyira le vannak törve.
Lékai Máté ugyanakkor elmondta: a 45. percig minden remek volt és szép, majd akkor egyszerűen “lefagytak”:
Nem szabad nyolc-kilencgólos vezetést elherdálni. A hajrában Alilovicnak kellett megmenteni minket, aztán a büntetőpárharcban már végünk volt. Nem tudom, idegileg mikor tudunk magunkhoz térni ebből a sokkból, mert fizikailag bírnánk még.
Nagy László sem érti, miként tudott így összeomlani a csapat:
Amikor vezettünk már kilenc góllal, egyszer csak kimaradtak a helyzeteink, és a védelem is összeomlott. Nem tudtunk a kapusainknak segíteni, kiszolgáltatatott helyzetbe hoztuk őket. Az edzőnk időt kért, szerette volna, ha megint nagyobb ritmusban játsszunk. Ez arra volt elég, hogy elvigyük a meccset a büntetőkig.
Ettől mi, szurkoló még büszkék vagyunk a Veszprémre. Ne sirassuk az aranyat, ünnepeljük az ezüstöt. Merthogy a döntőig is hatalmas tett eljutni! És aki szereti ezt a csapatot az tudja, addig ezek a fiúk nem nyugszanak, amíg nem sikerül nekik Európa trónjára felülni.
