Sport

A magyar lány, aki tartotta a lépést Hosszú Katinkával

Kapás Boglárka a londoni vizes-Európa-bajnokságon a kontinens legjobb közép- és hosszútávúszója volt. Ugyanannyi aranyérmet nyert, mint az Iron Lady.

A győzelmek számát tekintve minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplésével térhetnek haza a magyar úszók Londonból: a küldöttség összesítésben tíz első, négy második és öt harmadik helyet gyűjtött. Az aranyakra vonatkozó eddigi csúcs a 2012-es debreceni kilenc volt – tíz ezüst- és hét bronz mellett.

Ebben a csúcsdöntésben hatalmas szerepe volt Kapás Boglárkának, aki négyszer állhatott a dobogó legfelső fokára. Megnyerte a 400, a 800 és az 1500 méteres gyorsúszást, emellett tagja volt az aranyérmes 4×200-as női gyorsváltónak is. Ezzel a második legeredményesebb női úszó volt a mezőnyben, az élen ismét Hosszú Katinka végzett, aki a négy aranyérme (200 hát, 200 és 400 vegyes, valamint ő is benne volt a 4×200-as váltóban) mellé egy ezüstöt (100 hát) is nyert.

Kapás két győzelemben biztos volt

„Számolva azzal, hogy az edzéseredményim mit mutattak, de azzal is kalkulálva, hogy az ismert ellenfeleim milyen időkkel érkeztek Londonba, előbb a 800-on, aztán az 1500 gyorson is az első helyet céloztam meg.

Bánatos lettem volna, ha csak az egyik döntőben is csalódás ér.

Mindeközben a 4×200-as váltógyőzelmünk egy titkos álom megvalósulását jelentette, ami már a hab volt a tortán, vélhetően velem együtt a négyesünk minden tagja számára. Ami pedig a 400-at illeti, csak ámulok és bámulok, négy aranyérem, erre még az álmomban sem gondoltam” – nyilatkozta a 23. életévét nemrég betöltő Kapás Boglárka a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

Ami az egyéni számaiban elért időeredményeit illeti, a 800-on valamivel jobbat várt magától, az 1500-on viszont a legjobbját megközelítve – megszorítás nélkül – érkezett elsőként a célba.

A 400-on országos csúccsal fejelte meg az amúgy is fantasztikus produkciót.

Mit mondjak, jó érzés medencében Európa legjobb közép- és hosszútávúszójának lenni, amihez gyorsan hozzá kell tennem, hogy ezen a héten.

Nem látok az ellenfeleim fejébe, azt sem tudom, hogy az Európán kívüliek mire és hogyan készülnek, így kellő visszafogottsággal a londoni szakaszgyőzelem sikerének örvendezek. Annak viszont nagyon!” – mondta szerényen a korábban 200 pillangón és a 400 gyorson is ifjúsági olimpiai aranyérmet szerző úszó.

Megérte váltani

Kapás Boglárka három kérdésre is ugyanazt, az egyetlen szóból álló választ tudja rávágni: megérte!

„Megérte annyit dolgozni, amennyit elmondani is nehéz, de azt sem bánom most, hogy az egyetemi tanulmányaimat az olimpia végéig felfüggesztettem.

És amivel senkit se szeretnék megbántani: megérte klubot és edzőt váltani, mielőtt teljesen elfásultam volna.

Hogy mi változott meg az életemben? Eljutottam oda, hogy nem előírt feladatnak érzem az edzésmunkát, hanem magamtól is erős indíttatást érzek minden egyes feladat elvégzéséhez. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is egyre erősebbnek érzem magamat. Ebből érem is születhet Rióban. Azt szeretném, hogy az álmaim és a céljaim az olimpián is eggyé váljanak!” – mondta Kapás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik