Sport

60 pontos meccsel búcsúzott Kobe Bryant

A Golden State Warriors megdöntötte a Chicago Bulls rekordját.

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság történetének egyik legjobb játékosa, Kobe Bryant karrierje utolsó meccsére készült. Az már korábban eldőlt, hogy a Los Angeles Lakers kiválósága a szezon végén szögre akasztja a kosárcsukát, és mivel csapata elég gyengén teljesített – konkrétan utolsó nyugaton -, így az alapszakasz utolsó meccse jelentette számára a búcsút.

Kobe Bryant utolsó bevonulása:

A Staples Centerre napokkal korábban ki lehetett tenni a megtelt táblát, a jegyeket méregdrágán is elkapkodták, a lelátó pedig tele volt celebekkel és korábbi játékostársakkal, az első sorban ült például Shaquille O’Neal, akivel anno három bajnoki címet nyertek közösen.

Kobe hamar egyértelművé tette, hogy ez a meccs róla fog szólni, a csapattársak pedig szépen alá is dolgoztak. A második negyedtől kezdve indult be igazán és nagyon látványosan játszott, tripla, betörés, zsák – minden szerepelt a repertoárban. 50 rádobása volt, 12-szer állt a büntetővonalra, végül 60 pontot szerzett. Nem mellesleg győzelemre vezette együttesét.

Az utolsó pont Bryanttől az NBA-ben:

Egy igazi legenda vonult vissza.

Közben a Golden State Warriors hazai pályán legyőzte a Memphis Grizzliest. A Warriorsnak ez volt a 73. győzelme a szezonban, ezzel megdöntötték a Michael Jordan fémjelezte Chicago Bulls 72-10-es alapszakasz-rekordját. Stephen Curry 46 pontot szerzett.

Curry 400. bedobott triplája a szezonban:

Eredmények – NBA, alapszakasz

Los Angeles Lakers – Utah Jazz 101-96

Golden State Warriors – Memphis Grizzlies 125-104

Boston Celtics-Miami Heat 88-98

Brooklyn Nets-Toronto Raptors 96-103

Charlotte Hornets-Orlando Magic 117-103

Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 110-112 – hosszabbítás után

Washington Wizards-Atlanta Hawks 109-98

Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 115-105

Dallas Mavericks-San Antonio Spurs 91-96

Houston Rockets-Sacramento Kings 116-81

Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 92-97

Minnesota Timberwolves-New Orleans Pelicans 144-109

Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 114-105     

Portland Trail Blazers-Denver Nuggets 107-99

Ajánlott videó

Olvasói sztorik