Sport

Harcsa negyeddöntős, Vargának véget ért az olimpiai selejtező

A középsúlyú Harcsa Zoltán második mérkőzését is megnyerte a Samsunban zajló ökölvívó európai olimpiai kvalifikációs versenyen, így bejutott a legjobb nyolc közé. Varga Miklós ugyanakkor a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az olimpiai és világbajnoki ötödik Harcsát a pontozók mind a három menetben jobbnak látták az örmény Arman Hovhikjannál.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar 75 kilós negyeddöntős mérkőzését a szerda esti programban vívja majd.

A kétszeres Eb-harmadik, könnyűsúlyú (60 kg) Varga Miklósra selejtezős sikere után a második kiemelt, tavalyi Eb-győztes walesi Joseph Cordina várt. A kedd délutáni meccs esélyese egyértelműen Cordina volt, aki be is váltotta a papírformát, valamennyi pontozónál mindhárom menetet megnyerte, s egyhangú pontozásos sikerrel búcsúztatta a hajdúsámsoni bokszolót.

A magyar idő szerint 18.00 órakor kezdődő kedd esti programban három magyar lesz érdekelt: az 56 kilogrammosok között Tar Sándor az ukrán Mikola Bucenkóval mérkőzik, a 69 kilogrammos Bacskai Balázs az olasz Vincenzo Mangiacapréval csap össze, míg a 91 kilogrammos Sávoly Gergő ellenfele a szlovák Erik Tlkanec lesz.

Samsunban a férfiak tíz kategóriájában három-három riói hely talál gazdára: a súlycsoportok harmadik kvótájáról az elődöntők veszteseinek hétvégi – a döntőkkel együtt sorra kerülő – meccsei döntenek.

A nőknél – három súlycsoportban – csak a döntősök szereznek olimpiai indulási jogot.

A magyar ökölvívóknak még nincs riói kvótájuk.

MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik