Sport

Megvan az úszók új kapitánya

Ahogyan azt Gyárfás Tamás korábbi szavai alapján sejteni lehetett, Hargitay András lett az úszók szövetségi kapitánya, derül ki az nso.hu cikkéből. A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke még a múlt héten mondta azt, hogy az eddigi utánpótlás-kapitányt jelölték ki Kiss László utódjául. A 60 éves szakember segítői Wladár Sándor és Sós Csaba lesznek. Az elnökség kinevezte az új utánpótlás-kapitányt is: Petrov Iván, a győri klub vezetőedzője kapta meg ezt a megbízatást.

Hargitay úszóként háromszoros világbajnok és háromszor nyert Európa-bajnokságot, az 1972-es müncheni olimpián pedig bronzérmes volt 400 vegyesen. Ez a második megbízatása kapitányként, 1984 és 1988 között már irányította a válogatottat.

A legjobb tudásom szerint igyekszem segíteni a versenyzőknek és edzőknek. Ez a feladat hihetetlen felelősség, különösen most, az olimpia évében, egy hónappal az Európa-bajnokság előtt. A célom az, hogy az edzőbizottsággal együtt, velük egyetértésben vezessem a válogatottat.

– idézte a MÚSZ közleménye Hargitayt.

Annak a a Kiss Lászlónak a helyére érkezik, aki csütörtökön mondott le tisztségéről, miután múlt kedden kiderült róla, hogy 1961-ben csoportos nemi erőszakban vett részt, amiért később hároméves börtönbüntetésre ítélték. 20 hónap után szabadult. (A Kiss-botrányról itt megtalál mindent.)

Hargitay András a múlt héten úgy nyilatkozott, elkeserítőnek tartja, hogy a szövetséget és annak elnökét, Gyárfás Tamást azért támadták, mert kiálltak Kiss mellett. Szerinte épp az lett volna visszatetsző, ha nem teszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik