Sport

Hivatalos: befejezi pályafutását Peyton Manning

Ahogyan azt már 24 órával ezelőtt az amerikai média tényként közölte, hétfőn bejelentette visszavonulását Peyton Manning az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb irányítója - írja az MTI.

A negyvenedik születésnapját márciusban ünneplő játékos klubja, az idei Super Bowl-győztes Denver Broncos vezetőinek társaságában közölte, hogy befejezi játékos-pályafutását.

Manning 18 szezont játszott az NFL-ben, az utolsó négy évet Denverben töltötte, előzőleg pedig tizennégyet húzott le Indianapolisban, ahol a Coltsot két nagydöntőig vezette, és 2007-ben győzött is a Super Bowlon.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Az idei sikerrel a liga történetének első irányítója lett, aki két csapattal is Super Bowlt tudott nyerni.Manning számos rekorddal fejezi be karrierjét: ő adta az NFL történtében a legtöbb hatpontos gólt érő átadást (touchdown-passz, 539), neki van a legtöbb passzolt yardja (71 940) és holtversenyben Brett Favre-val a legtöbb győztes mérkőzése (186) a ligában.

A Tennessee egyetemről draftolt játékost egyedülálló módon ötször választották a liga legértékesebbjének (MVP), 14-szer került be a Pro Bowl-ba, emellett hétszer a legjobb csapatban (All Pro) is helyet kapott.

Pályafutása 18 idényéből 15 alkalommal a rájátszásba vezette csapatát.

Fotó: Europress fotóügynökség
Fotó: Europress fotóügynökség

Manning egyénileg legjobb idénye a 2013-as volt: a Broncos színeiben NFL-rekordot jelentő 5477 yardot passzolt és 55 TD-passzt osztott ki. Ebben a szezonban azonban a csapat végül sima vereséget szenvedett a Seattle Seahawkstól a döntőben.

Manning pályafutása alatt magasan a legtöbb pénzt kereste az NFL-ben: 1998-ban újoncként hat évre, 47,7 millió dollárért (11,6 millió dolláros aláírási bónusszal) írt alá az Indianapolishoz, majd 2003-ban további egy évre, 18,4 millió dollárért láncolta magához (franchise tag) a klub. Ezt követte egy elképesztő, hét évre szóló 99,2 millió dollárról szóló kontraktus, 2010-ben 90 millió dollárért hosszabbított, de ezt nem töltötte ki, mivel egy év múlva, súlyos nyaksérülése után a klub már nem tartott rá igényt. Manning végül 2012-ben öt évre szóló, 96 millió dolláros szerződést kötött a Denverrel, amelyből az utolsó, még hátralévő idényében 19 millió dollárt keresett volna. Az irányító összességében 247 millió dollárt (közel 70 milliárd forint) keresett az NFL-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik