Sport

Olimpia 2024: a taktika része, hogy Budapest még nem készítette el a logót

A kommunikációs vezető szerint az arculat hiányát csak a konkurencia fújja fel.

A négy pályázó város, Budapest, Párizs, Róma és Los Angeles szerda éjfélig meghatározott határidőig leadta a 2024-es olimpia és paralimpia első pályázati anyagát. A MOB elnöke, Borkai Zsolt szerint ebben nem szerepelnek olyan konkrétumok, amelyeket a jövőben ne lehetne módosítani.

Lesz is mit kijavítanunk, ugyanis a másik három várossal ellentétben Budapest nem készítette el a pályázat logóját. A brit Sky Sports kreált egy logót, ha már az illetékesek nem csinálták meg.

Fotó: Sky Sports
Fotó: Sky Sports

A 444.hu utánajárt, hogy van külön pályázat az olimpiai arculatára. A Magyar Olimpiai Bizottság a Design Terminállal fogott össze, és hirdette meg. Látszik, nem siették el a dolgát, mert az eredeti határidőt meghosszabbították január 29-ig.

Rózsa Iván,  a Budapest2024 olimpiai pályázat kommunikációs vezetője a portálnak így fogalmazott:

Direkt nem készültünk el a logóval, annak hiányát pedig csak a konkurencia fújja fel.

Az arculatot nem egy nemzetközi cég készíti, hanem nyílt pályázaton fiatal tervezőknek adnak lehetőséget. 100 pályázó 180 munkát küldött be, ezek közül a legjobb hatot már kiválasztották, a következő hetekben a zsűri dönt majd a győztesről. Az a zsűri, amelyben finoman szólva sem mindenki szakmabeli. Íme, a tagok:

  • Bánhegyi Zsófia, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs vezetője
  • Szalay-Bobrovniczky Andrea, humán főpolgármester-helyettes
  • Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora
  • Fürjés Balázs, kormánybiztos, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjának vezetője
  • Auth Attila, grafikusmester, a Magyar Képzőművészeti Egyetem adjunktusa
  • Osvárt Judit, a Design Hét Budapest projektvezetője és kurátora
  • Szabó Bence, a MOB főtitkára
  • Böszörményi- Nagy Gergely, a Design Terminál főigazgatója

A kommunikációs vezető szerint nem volt semmilyen kötelezettség vagy előírás, hogy mikorra kell elkészülni az arculattal. Elmondása szerint Budapest másik pályán játszik, ezek után pedig mindenki kíváncsi lesz, hogy mivel állunk elő.

A NOB célja, hogy minél olcsóbb és fenntarthatóbb legyen az olimpia megrendezése, ebben segít az Agenda2020 program. Ezért Magyarország nem nyom erős PR-kampányt, ezt is csak később fogja beindítani, jóval olcsóbban, mint a riválisok.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik