Sport

Africa Race: túl a rajt előtti “kötelező táncon”

Az adminisztratív és technikai átvétel már csupán ujjgyakorlat Szalay Balázs és Bunkoczi László számára. Rajt kedden.
 Az Africa Race mezőnye vasárnap éjszaka behajózik, a hétfőt egy hatalmas kompon tölti, hogy azután december 29-én elkezdődjön a 6000 kilométeres száguldás, amelynek végén a versenyzők Marokkót és Mauritániát átszelve megérkezik Szenegálba, a Dakartól nem messze lévő Rózsaszín tó partjára.
Előtte azonban reggeltől zajlott az adminisztratív és technikai átvétel, ami a Szalay-Bunkoczi versenyzőpárosnak csak ujjgyakorlat csupán, annyiszor végigcsinálták.
Viszonylag ritkán kerül sor rá reggel hét órától, és még sohasem estek át rajta Monacóban. Az Africa Race szervezői a parc fermét a Formula–1-es depó helyén jelölték ki, a rajtkapun áthaladva pedig ráhajthattak a versenyzők arra az aszfaltra, amelyen Nico Rosberg május végén megnyerte a nagydíjat.
„Megható érzés, hogy itt vagyunk, az autósport bölcsőjénél, főleg, hogy a bakancslistámon az egyik első helyet a Monte-Carlo-rali foglalja el – azon a versenyen egyszer még nagyon szeretnék rajthoz állni –, ám az igazat megvallva most már nagyon mennék innen. Várom, hogy Afrikában legyünk, hogy versenyezhessünk”
mesélt érzéseiről a dakar.hu oldalon az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László, aki egy év kihagyás, egy év rehabilitáció után ül újra versenyautóba, miután a legutóbbi Africa Race-en két gerinccsigolyája is eltört egy nagy sebességnél elszenvedett bukásban.
Magyar részről a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió érdekelt még a klasszikus “Dakar Rally” útvonalon zajló viadalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik