Sport

Cseh László megsérült

csehlaci (cseh lászló, )
csehlaci (cseh lászló, )
A 155-107-es amerikai győzelemmel zárult Egyesült Államok - Európa úszóverseny második napján Cseh László már nem állt rajthoz.

Az első nap 74-48-as részeredménye már sejttette: nem törik meg az amerikaiak párbaj-sikersorozata, és negyedszer is győznek Európa ellen. Ez végül épp abban a számban vált biztossá matematikailag, amelyben elvben Európának éppen felzárkóznia kellett volna, mivel a 200 pillangót papírforma szerint  Cseh Lászlónak kellett volna megnyernie.

Bajnokunk azonban visszalépett a versenytől. „Az első nap kicsit meghúztam a derekamat, és nem akartunk kockáztatni” – tudatta az egy hete Európa-csúcsot döntő bajnok. Érthető a kockázatkerülés. Nem világversenyről van szó, hanem közönségszórakoztató, vesztésre álló párosmeccsről. A riói olimpia előtt nyolc hónappal kár kockáztatni egy esetleges komolyabb sérülést. Megjegyzendő, a rövidpályás Európa-bajnokságon bő egy hete úszott Európa-csúcsával Indianapolisban is nyert volna Laci.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik