Sport

A második helyen kiemelt teniszező sem játszik döntőt a vb-n

A párosok küzdelmében az első helyen kiemelt duó már ott van a fináléban.

A csoportjából a legjobb négy közé hibátlan teljesítménnyel, három győzelemmel bejutó spanyol Garbine Muguruza a döntőből már kiszorult a Szingapúrban zajló tenisz WTA-világbajnokságon, miután a szombati első elődöntőben három játszmában kikapott a lengyel Agnieszka Radwanskától.

A világranglista harmadik helyére feljött, venezuelai születésű spanyol – aki idén döntős volt Wimbledonban – a viadal honlapja szerint az első szettet rövidítésben még megnyerte, a folytatásban viszont Radwanska egy sima, majd egy szorosabb szettben felülkerekedett, s végül 2 óra 41 perc alatt biztosította helyét a fináléban.

A másik elődöntőt a versenyen ötödikként rangsorolt orosz Marija Sarapova vívja a negyedik helyen kiemelt cseh Petra Kvitovával.

Az első helyen kiemelt Martina Hingis, Sania Mirza páros bejutott a Szingapúrban zajló tenisz WTA-világbajnokság döntőjébe. A svájci, indiai duó a harmadik helyen kiemelt tajvani Hao Csing Csan, Jung Jan Csan kettőst győzte le a szombati első elődöntőben.

Babos Tímea révén először szerepelt magyar játékos a WTA-világbajnokságon, de a francia Kristina Mladenoviccsal alkotott és negyedik helyen kiemelt párosuk a Vörös csoport harmadik helyén zárt, így nem jutott tovább.

Eredmény – WTA-világbajnokság, elődöntő

Egyéni:
Agnieszka Radwanska (lengyel)-Garbine Muguruza (spanyol) 6:7 (5-7), 6:3, 7:5
Páros:
Martina Hingis, Sania Mirza (svájci, indiai)-Hao Csing Csan, Jung Jan Csan (tajvani) 6:4, 6:2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik