Nagy Nikolett bronzérme után Füredi Rebeka aranyérmet szerzett a Lettországban zajló junior taekwondo Európa-bajnokságon. A szövetség honlapjának beszámolójából kiderül, hogy négy mérkőzést kellett megnyernie a végső győzelemhez.
Füredi a legjobb tizenhat között kapcsolódott be a küzdelmekbe, a német Derev elleni mérkőzést 11-1-re nyerte, ráadásul ellenfelét büntetések miatt leléptették. A következő körben jött az orosz Diubina, egy már valamelyest szorosabb volt a küzdelem, de a 17-10-s győzelem elődöntőt ért.
A fináléba jutásért a fiatal versenyző megmutatta, hogy nagyobb hátrányban sem eszik össze. Az olasz Passamonti már 11-4-re is elhúzott, de 25-13-ra sikerült megnyeri a mérkőzést. A döntőben a francia Ble sem talált fogást Füredin, aki első Eb-aranyát szerezte meg.
A taekwondós elmondta, hogy mi volt a siker titka:
Hónapok óta készültünk erre az Európa-bajnokságra, de a kiváló edzéseken és az edzőkön kívül rengeteg segítséget kaptam a családomtól és a barátaimtól.
Patakfalvy Csenge egy sérülésből érkezett a kontinenstornára, az 55 kilogrammosok küzdelmében végül egy azeri ellen elbukta a negyeddöntőt, így ötödik lett.
Práth Balázs sajnos már az első mérkőzését elveszítette egy dán ellen, helyezetlenül zárt.