Sport

Győzelemmel folytatta vb-felkészülését a női pólócsapat

női vízilabda-válogatott (Array)
női vízilabda-válogatott (Array)

A hollandiai tornán elszenvedett vereség után Debrecenben sikerült visszavágni a kínaiaknak.

Miután Merész András szövetségi kapitány szombaton kijelölte a női vízilabda-válogatott keretét a világbajnokságra, Debrecenben már csak az a 13 lány szállhatott vízbe a Kína elleni edzőmeccsen, akik Kazanyba is utaznak.

Remekül kezdtük a mérkőzést, ugyanis már az első negyed után négygólos előnyben voltunk, köszönhetően a pontos támadás befejezéseknek és a kiváló védekezésnek.

A második negyed elején egy kicsit bealudtunk, J. Zhang góljaival ugyanis Kína egy gólra felzárkózott. De hála Menczinger Kata emberelőnyben szerzett ejtés góljának köszönhetően kétgólos előnnyel, 6-4-el vonulhattunk a félidőre.

Fotó: MTI

A második játékrész elején újra jött a remek védekezés és a pontos támadójáték. Ennek is köszönhetően a vendégek csak egy gólt szereztek a harmadban, szemben a mi négy találatunkkal.

A záró felvonásban a nagyszerű védekezés mellett még két gólt láthatott a debreceni közönség. Előbb Kisteleki Dóra ejtett a hosszúba, majd egy előnyt kihasználva Garda Krisztina lőtt a kapuba.

A két válogatott legközelebb a világbajnokság első meccsén találkozik egymással.

Eredmény – Női vízilabda, felkészülési mérkőzés

Magyarország – Kína 11-5 (5-1, 1-3, 3-1, 2-0)
A magyar gólszerzők: Bujka (2), Antal (2), Szűcs, Czigány, Menczinger, Garda, Illés, Keszthelyi, Kisteleki

Ajánlott videó

Olvasói sztorik