Sport

Megszólal a legújabb Nemzet Sportolója

Magyar-Zoltan(960x640).jpg (magyar zoltán, )
Magyar-Zoltan(960x640).jpg (magyar zoltán, )

Magyar Zoltán szerint semmiről sem maradt le eddigi élete során.

Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolói társaság legújabb tagja vendégeskedik csütörtökön 19 óra 30 perctől Havas Henrik szorítójában a SportKlub műsorán. A kétszeres olimpiai bajnokot március közepén, Buzánszky Jenő halálát követően választották be a magyar sport ikonjait tömörítő társaságba. Ezt a címet csak olyan ember kaphatja meg, aki betöltötte a 60. életévét, kimagasló eredményeket ért el, és visszavonulása után továbbra is aktív szerepet vállal a sportban. Magyarra minden kritérium igaz: ő a Magyar Olimpiai bizottság alelnöke és a Magyar Tornász szövetség elnöke.


Fotó: MTI

„Ilyen sokan még nem gratuláltak soha, csak sms-ből legalább 170-et kaptam, a Facebookról és az e-mailekről nem is beszélve, úgyhogy nagyon örülök, hogy ilyen sokan drukkoltak nekem, és hogy ennyien értékelték az eredményeimet” – mondta a magyar torna egyik legkiemelkedőbb személyisége a 3 menet Havas Henrikkel című műsorban. Érdekesség, hogy Magyar 26 éves korában visszavonult a sporttól, egyetemre ment és állatorvos lett, ám addig mindent megnyert, amit e sportágban lehetséges. Két olimpiai bajnoki címet szerzett, 3 vb aranyat nyert és háromszor kapta meg itthon a legjobb sportolói címet. Olyan sikeres volt, hogy egy lólengés elemet is elneveztek róla, ez a Magyar-vándor, de az orsót és a szökkenő vándort is ő mutatta be a világon először.

„Az egyetem az egy csodálatos dolog volt: 26 és fél éves koromban bekerültem, és szabad voltam, volt pénzem, volt lakásom, volt autóm, ami 80-ban nagy szónak számított. Ezért nem bánom, hogy 26 évig csak a sportról szólt az életem, mert mindent be tudtam pótolni, nem maradtam le semmiről” – mondta a Nemzet Sportolója Havasnak.

Magyar Zoltán nagyon kötődik a Fradihoz, ott nevelkedett, ott lett ifi tornász. Harmat József volt a vezető edzője az FTC-ben, később átkerült Vígh Lászlóhoz, aki a montreali és moszkvai olimpia alatt dolgozott vele.

„Egy edző és a versenyzője között harmonikus kapcsolatnak kell lennie, mi is hamar összeszoktunk, hiszen rajtam tanulta meg az edzősködést. Persze én is kaptam az elején füleseket, aztán volt ordítozás is és utána „a nézés”. Az edzőnk úgy tudott nézni ránk, hogy az rosszabb volt, mint a pofon” – mesélte nevetve Magyar Zoltán.

Az olimpiai bajnok beszélt arról is, hogy milyen fontos ifjú korban elkezdeni a tornát:

„4-7 év között a legjobb kezdő sportág a torna, mert ez a sport alapvető dolgokat tudja megtanítani egy gyermeknek. Ez az a szakasz, amikor megtanulja  a mozgáskultúrát, a mozgás dinamikáját, a jó tartáshoz és a fegyelemhez szükséges koordinációs rendszereket. Ugyanolyan ez, mint a nyelvtanulás” – mondta Magyar a SportKlub műsorán.

Havas Henrik rákérdezett arra is, hogy milyen érzés ma olimpiai bajnokként élni Magyarországon.

„Régen jobb volt, mert egy fél évig az olimpikonokról szóltak a hírek, minden héten mentem a tévébe nyilatkozni, voltunk mi sportolók, a színészek és a zenészek. Manapság rengeteg a >>versenytárs<<, ezért már nem akkor szám olimpiai bajnoknak lenni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik