Sport

Szalayék hazatértek, kórházban ápolják a navigátort

Az Opel Dakar Team párosa hazatért Magyarországra. Szalay Balázs otthon, Bunkoczi László a kórházban lábadozik.

Mint azt megírtuk, a Szalay-Bunkoczi kettős feladta az Africa Race-t, miután az autójuk a marokkói Nador és Errachidia közötti első szakasz rajtjától 14,6 kilométerre nagy sebességgel egy homokfalnak ütközött, előbb a tetejére, majd az oldalára borult.

A csapat közleménye szerint a pilóta erős zúzódásokat szenvedett a bukás során, Bunkoczit pedig mentőhelikopterrel a nadori kórházba vitték, ahol megállapították, hogy eltört két csigolyája.

 Fotó: Opel Dakar Team

Szerdán vákuumágyban szállították haza, ahol újabb vizsgálatokon esett át, ám arról csak hétfőn döntenek, szükség lesz-e műtétre, hogy helyreállítsák a gerincében lévő elmozdulásokat.

„Nem az a kérdés, hogy folytatom-e a versenyzést, hanem csak az, hogy mikor. Erről az orvosok döntenek majd, de rajtam nem múlik semmi. Sőt, most úgy érzem, hogy elszántabb vagyok mint valaha. Mindenképpen szeretnék győzni az Africa Race-en, szóval egy kicsit összekapom magam és támadunk!” – mondta Bunkoczi, majd hozzátette, a nadori kórházban végig volt valaki az ágyánál, nem mozdultak el mellőle, a hazaszállítása is zökkenőmentesen alakult.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.