Sport

Nadalra csak ráijeszteni tudtak

A spanyol játékos szetthátrányból nyert Wimbledonban, a harmadik fordulóban.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A wimbledoni tenisztorna férfiversenyének második kiemeltje, Rafael Nadal szombaton kazah ellenfél ellen lépett pályára a harmadik fordulóban, Mihail Kukuskin nézett farkasszemet a spanyollal. Sőt, Kukuskin az első szettben egyből meglepte neves riválisát, rövidítésben ugyanis megnyerte a felvonást – igaz Nadal a korábbi két meccsén is elbukta az nyitójátszmát.

Ezt követően Nadal begyújtotta a rakétákat, a második szettet 35, a harmadikat 28 perc alatt nyerte meg 6-1-re. A negyedik játékrészben már 3-0-ra vezetett Nadal, amikor Kukiskin megnyert egy gémet, azonban több babér nem termett a kazah játékos számára, a világelső nem engedett már ki több játékot a kezéből. Rafael Nadal 2 óra és 36 perc alatt nyerte meg a találkozót és 2011 óta először került be a nyolcaddöntőbe.

Ami biztos, hogy a következő körben papíron könnyebb ellenfél vár Nadalra, ugyanis az ausztrál Nick Kyrgios és a cseh Jiri Vesely is szabadkártyával verekedte el magát a harmadik fordulóig.

A három hete Roland Garros-győztes Marija Sarapova könnyedén jutott szombaton a nyolcaddöntőbe. A 27 éves orosz játékos – aki tíz éve első lett az All England Clubban – az utolsó 11 gémet megnyerve győzött a világranglistán 44. amerikai Alison Riske ellen.

Londonban eső miatt jelenleg csak a fedett centerpályán folyik a játék, s a szervezők törölték a szombati programból Babos Tímea párosmeccsét, illetve a junior Bondár Anna találkozóját is. Mivel az első vasárnapon hagyományosan nincs tenisz Wimbledonban, a magyarok hétfőn pótolhatják mérkőzéseiket.

Eredmény – Wimbledon, 3. forduló

férfiak:
Nadal (spanyol, 2.) – Kukuskin (kazah) 6-7 (7-4), 6-1, 6-1, 6-1

nők:
Sarapova (orosz, 5.)-Riske (amerikai) 6-3, 6-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik