Sport

Bedák megvédte címét, ismét Európa-bajnok

Bedák Zsolt megosztott pontozással legyőzte a francia Amor Belahdj Alit, így megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét pénteken a szentesi profi gálán.

A 30 éves magyar bokszoló 22. profi meccsén egy nagyon komoly ellenféllel találta szemben magát Belahdj Ali személyében. A találkozó első három-négy menetében Bedák tűnt jobbnak, ezt követően azonban a nagyon zártan védekező, ám folyamatosan támadó francia volt a pontosabb, rendre ő jött ki jobban a közelharcból és fölénybe került.

A hajrában Erdei Zsolt tanítványa már jobban mozgott el lábon, és kívülről lényegesen hatékonyabb tudott lenni, igaz, riválisa is rendre talált, így sok ütést és hatalmas csatát láthattak a ringben a szentesi rajongók.

Fotó: Felix Promotion

Az utolsó, tizedik menetben elkeseredett küzdelmet folytatott egymással a két bokszoló, akik láthatóan nagyon fáradtak voltak már ekkor, ám folyamatosan mentek előre. A meccs végén a francia edzője nyakába ugorva ünnepeltette magát, és Bedák is felemelt kézzel ment körbe a szorítóban.

A három pontozó közül végül kettő a magyart, míg egy riválisát látta jobbnak, azaz Bedák Zsolt megosztott pontozással győzött és megvédte márciusban, Kecskeméten megszerzett Eb-címét. Bedák karrierje 21. profi sikerét aratta, és továbbra is egyetlen vereséget számlál.

Az amatőrök között Európa-bajnoki harmadik, világbajnoki és olimpiai negyeddöntős Szellő Imre bemutatkozása jól sikerült a profik között. A magyar öklöző a grúz Paata Berikashvili ellen lépett szorítóba, és jó teljesítménnyel győzte le sokat szabálytalankodó riválisát. Szellő egyhangú pontozással nyerte a hatmenetes cirkálósúlyú összecsapást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik