Sport

Pénzt követelnek Miklós Edittől a románok

miklós edit (miklós edit)
miklós edit (miklós edit)

Visszafizettetné Octavian Morariu, a román olimpiai bizottság elnöke Miklós Edittel azt a pénzt, amit Magyarországra való áttelepedése előtt a román állam elköltött a felkészülésére.

A sportvezető ötletéről a ziare.com hírportál számolt be kedden. A portál szerint Morariu “radikális megoldást” javasolt az országot váltó sportolókkal szemben.

Morariu felháborodásának adott hangot amiatt, hogy a csíkszeredai születésű Miklós Edit – aki 2010-ig román színekben versenyzett – “elfelejtette, honnan indult”, és a romániai felkészülési feltételeket bírálta.

A szerdán lesiklásban hetedik, ezzel a magyar alpesi sízés történetének legjobb ötkarikás eredményét elért sportoló esete kapcsán vita robbant ki a román médiában arról, hogy a magyar nemzetiségű sportoló nem szülőhazáját, Romániát, hanem Magyarországot képviselte a szocsi téli olimpián.

Fotó: MTI

“Bosszant, hogy azok a sortolók, akikbe pénzt fektetett a román állam és ennek köszönhetően eljutottak egy bizonyos szintre, nemcsak országot váltanak, de azt is elfelejtik, honnan indultak. Ahelyett, hogy értékelnék, megértő emberek nem tettek keresztbe nekik az életben, vádaskodnak és panaszkodnak. Mi több, ujjal mutogatnak arra az államra, amelyik segítette őket a felkészülésben, igaz, nem mindig tökéletesen” – nyilatkozta a román olimpiai bizottság elnöke Miklós Edittel kapcsolatban.

Hangsúlyozta: sokkal normálisabbnak tartja, hogy a románok a siránkozás helyett visszafizettessék az országukat elhagyó sportolókkal azokat a költségeket, amelyeket a román állam a felkészülésükre fordított. “Elvégre ez erkölcsi kérdés is” – tette hozzá Morariu.

Miklós Edit négy évvel ezelőtt a romániaihoz képest jobb felkészülési körülmények miatt döntött úgy, hogy magyar színekben folytatja a versenyzést. Bukarest nem egyezett bele akkor a sportoló döntésébe, de a nemzetközi szövetség (FIS) Magyarország javára döntött.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik