Sport

Kaotikus állapotok uralkodnak Szocsiban

szocsi (szocsi)
szocsi (szocsi)

A sportolóknak és az újságíróknak is kijut a „jóból” Oroszországban: van ahol víz, van ahol evőeszköz nincs.

Amint arról írtunk, a magyar csapat már megérkezett Szocsiba, a téli olimpia helyszínére. Honfitársainknak máris megvannak az első kellemetlen élményeik az oroszországi kalandról: már az érkezés után sem ment minden úgy, mint a karikacsapás, majd az első estét többen fűtetlen apartmanban, 11-12 fokban töltötték.

Miután átköltöztek egy jobb szállásra, ott a hőmérséklettel már nem volt – akkora – gond, ugyanakkor a konyhában nem volt víz és például a zuhanyzókról is lesajnálták a függönyöket, így egy tusolás után többnyire vízben úszik a fürdőszoba. Ha mindez nem lenne elég, evőeszközök sincsenek és pohárból is csak kettő van – a fürdőszobában.

“Hát nem volt kellemes az első pár nap, amikor 11-12 fokos apartmanban voltunk elszállásolva az olimpiai faluban, de szerencsére újba költözhettünk, ahol minden rendben van, így most már százszázalékosan az edzésekre és a versenyekre koncentrálhatunk” – mondta szerdán Szőcs Emőke, aki a legrosszabbnak azt tartotta, hogy a kimerítő edzések után még egy igazán jóleső forró zuhanyt se vehetett az áldatlan állapotok miatt.

Videó – Így fest a magyarok szállása:

Az újságírók többsége is csak negatív dolgokról ír jobbára, a Guardian munkatársa például olyan történetről számolt be, amely szerint az egyik kollégája a szobájába lépve meglepődve tapasztalta, hogy valaki más alszik az ágyában…

Stacy St. Clair, a Chicago Tribune munkatársával a recepción közölték, hogy ne mosson arcot csapvízzel, mert veszélyes. A hölgy később meg is jegyezte az egyik közösségi portálon, hogy mint ahogyan a modellek szokták, Evian ásványvízzel mosta meg az arcát. Később aztán egy képet posztolt, amelyen két, sárgás folyadékkal teli pohár látható – az a csapvíz.

Az újságíróknak fenntartott kilenc hotelből egyébként három még nem áll készen a vendégek fogadására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik