Sport

Balogh Zsolt a Balatonfüred elleni bajnokira koncentrál

Balogh Zsolt (balogh zsolt, )
Balogh Zsolt (balogh zsolt, )

Idei utolsó bajnoki mérkőzésére készül a Pick Szeged.A magyar válogatott Eb bőkeretébe meghívott Balogh Zsolt győzelmet vár a csapattól.

A csapat hivatalos honlapja interjút készített az ifjú átlövővel, melyben elmondja, hogy a Tatabánya elleni bajnokin nagyon elfáradtak, de szerencsére megérte a küzdelem. Sajnos csak az első és utolsó 10 percben játszottak úgy, ahogyan valójában tudnak, a közte lévő 40 percben akadtak hibák, több is a kelleténél. Jó jel azonban, hogy ennek ellenére is sikerült nyerni Tatabányán, ahol az utóbbi években nem sok sikerélményük volt.

A Balatonfüred elleni szombati mérkőzésről annyit mondott, hogy szeretné segíteni a csapatot, ha lehet, gólokkal, ha az nem sikerül, és nem megy annyira a játék, akkor pedig küzdéssel. Nem is lehet kérdés, hogy Balatonfüreden is nyerni szeretnének, így a jelenleg 19-nél járó győzelmi sorozatukat szeretnék minél tovább nyújtani. A füredieknél is hasonlóan kemény meccseket szoktak játszani, mint Tatabányán, ám most megmutatták, hogy ha hozzák azt a játékot, amit tudnak, nem lehet baj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik