Tizenegy négyfordulatos ugrás az utolsó bemelegítő csoport, vagyis az utolsó 6 versenyző kűrjeiben? És mindez az Európa-bajnokságon? Négyfordulatos ugrás nélkül versenyt nyerni ma már nem lehet. A férfi műkorcsolya rengeteget fejlődött a 2010-es vancouveri olimpia óta, és sokan kételkedtek abban, hogy európai férfi egyéniző fel tudja majd venni a versenyt Szocsiban a kontinensen kívüli mezőnnyel. Az elmúlt szezonban azonban kiderült: igen is, van potenciál az európai férfi műkorcsolyában, és ez nem utolsósorban a versenyzők Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményének volt köszönhető. A viadalból, ahol egyetlen „elveszetett” medál sem volt, „megnyert” viszont annál inkább, a spanyol Javier Fernández jött ki győztesen. Történelmet írt.
A madridi születésű Javier Fernández López 22 évesen Európa-bajnokként, világbajnoki bronzérmesként, olimpiai éremre áhítozva érkezik majd Budapestre.
Fotó: DPPI
6 évesen, nővére nyomában járva kezdett korcsolyázni, és mint oly sok másik férfi műkorcsolyázót, őt is vonzotta a jégkorong. 8 évesen azonban – minden más sportágat, a hoki, a teniszt és a labdarúgást is abbahagyva – végleg elkötelezte magát a műkorcsolya mellett.
A nemzetközi mezőnyben a 2009-es helsinki Európa-bajnokságon, 17 évesen mutatkozott be, ahol 11. helyével, és jól összerakott “A Karib-tenger kalózai” zenéjére futott kűrjével hívta fel magára a figyelmet. A világbajnokságon 19. lett, ezzel pedig 1956 óta először szerzett olimpiai kvótát a sportágban hazájának.
A következő szezonban már meghívást kapott felnőtt Grand Prix versenyre is, 2010-ben már a legjobb tízben végzett a kontinensviadalon, ezzel biztosítva a lehetőséget még egy honfitársának, hogy ott lehessen majd a következő Eb-n. Ő képviselhette hazáját ötkarikás játékokon fél évszázad után először Vancouverben, majd a világbajnokságon 12. hellyel koronázta meg szezonját. Ráadásul már négyfordulatos ugrás is szerepelt a programjában.
A 2010-2011-es szezon végén meglepetésre hátat fordított edzőjének, és Moszkvából Torontóba költözött, hogy Brian Orserrel, a kétszeres olimpiai ezüstérmes edzővel folytassa a felkészülést. Döntése őt látszott igazolni: a 2011-2012-es szezon első felében sikert sikerre halmozott, a japán Grand Prix-n 4., a kanadain 2. lett, a döntőből pedig a bronzérmet vitte haza. Ezzel ő lett az első spanyol műkorcsolyázó, aki valaha is érmet tudott szerezni Grand Prix-versenyen, majd ő lett az első, aki a döntőben is dobogón állhatott. Az ígéretes kezdet után, mikor már a közönség is várta volna az eredményeket, nem bírta a nyomást: az Eb-n, bár dobogóra várták, 6-ként zárt, a világbajnokságon a 9. helyen végzett.
Az olimpiát megelőző szezonra nőtt fel igazán: a 2013-as zágrábi Európa-bajnokságon a rövid programban a francia Florent Amodio mögött a második helyen állt, majd hibátlan kűrrel, három tisztán megugrott négyfordulatos ugrással, amelyek közül egyet kombinációban ugrott, a dobogó legtetejéig jutott. Spanyol versenyző sosem szerzett korábban érmet Európa-bajnokságon, ő pedig egyből arannyal tért haza. Mindezt a valaha volt egyik legerősebb kontinensviadalon, óriási versenyben.
A 2014-2013-as szezon az első, a a spanyol csillag egyik programjában sem játszik rá latinos temperamentumára: a korábbi kalózos, verdi-hódítós, igazságosztós oldala helyett ezúttal „sátáni” (rövid program: Satan Takes a holiday), majd elegánsabb, jazzas arcát mutatja meg (kűr: Peter Grunn, Harlem nocture). Az NHK Trophy-n egy igencsak elrontott kűrrel azonban mindössze 5. lett, s bár az orosz nagydíjon, a Rosstelecom Cupon már kezdett emlékeztetni korábbi önmagára, és dobogóra állhatott, a december első hétvégéjén rendezett döntőben nem láthatta a közönség.
Reméljük, hogy a budapesti Európa-bajnokságon, januárban már a tavalyi fényben tündökölve áll majd jégre a mezőny többi tagjával együtt, és bizonyítják, hogy Szocsiban méltó kihívói lesznek a japán, amerikai, kanadai, kazah elitnek.
És hogy a gálán mire számíthatunk Javier Fernándeztől? A tavalyi Lazy song, majd az „aerobik edzés” című produkció után valószínűleg mindenki kíváncsian várja a folytatást.
