Sport

Balog Zoltán véget vetne a gettósportolásnak

Balog-Zoltan(650x433)(1).jpg (Balog Zoltán, humánminiszter, )
Balog-Zoltan(650x433)(1).jpg (Balog Zoltán, humánminiszter, )

A roma kisebbséghez tartozók "gettósportolásának" felszámolására hívta fel a figyelmet hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Gyermekek társadalmi befogadása és védelme a sportban és a sport által című kétnapos budapesti konferencián elmondott nyitóbeszédében.

A tárcavezető kifejtette, örömteli kezdeményezés a szolnoki roma boksziskola vagy a roma labdarúgó-válogatott létrejötte, ám ugyanilyen fontos, hogy a következő lépésben ezek a sportolók sikeresen beilleszkedjenek és felzárkózzanak a többi sportolóhoz Magyarországon.

“A közösségépítésben kiemelt szerep jut a tavaly bevezetett mindennapos testnevelésnek is, mert a tehetséges gyerekeket így könnyebben lehet a sport felé irányítani” – tette hozzá Balog Zoltán.

Balog mondta a nyitóbeszédet
Fotó: MTI

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkársága és az Európa Tanács Sport részegyezménye által közösen rendezett szimpózium díszvendége Emilio Butragueno, a spanyolok 1998-ban visszavonult, 69-szeres válogatott futballsztárja, aki a Real Madrid Alapítvány intézményi kapcsolatok igazgatójaként érkezett Budapestre, és szemmel láthatólag jót beszélgetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.

“A Real Madrid világszerte 67 országban csaknem kétszáz akadémiát működtet” – mondta a játékosként Keselyűnek becézett, 50 éves sportdiplomata. “Köztük a Puskás Akadémián működő Felcsúti Sportiskola az Egyenlő Esélyekért elnevezésűt is, első kelet-európai partneriskolánkat, amelyet nagyszerű érzés volt 2011-ben Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt megnyitni. Az ott tanuló hetven fiú és lány életében pozitív változások következtek be, motiváltak és életvidámak, úgyhogy jó úton haladunk.”

A konferencia délután szekcióülésekkel és plenáris üléssel folytatódik. A kedd délelőtti kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője Patrik Sjöberg, a svédek korábbi magasugró-világbajnoka és -világcsúcstartója lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik