Sport

A végső csata előtt

Káldor András
Káldor András

2013. 06. 06. 10:45

A Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata pénteken este Gödöllőn utoljára lép pályára a szezonban, céljuk, pedig, hogy az osztályozó második meccsén legyőzzék a Rubeola gárdáját.

Korábban a témában:

Reveland Zoltán a Fehérvár Futsal Balogh 2000 vezetőedzője, és kapusa már aludt néhányat a hétfői, hazai pályán elszenvedett vereségre. Kétségtelen, hogy a Rubeola FC Csömör csapata rutinosabban játszott a VOK-ban, és helyzeteinek legalább a töredékét ki tudta használni. Pedig igazság szerint meglett volna a Fehérvárnak a lehetősége arra, hogy hozza ezt a mérkőzést, főleg, ha tudásához méltóan teljesít az együttes. Kétgólos hátrányból (1-3) indulnak a páros csata visszavágójára, a szakember ennek ellenére természetesen bizakodó.

–  Talán az év legfontosabb meccsén mondtunk csődöt, és a szezon leggyengébb játékát nyújtottuk, a húzóemberek egytől egyig betliztek. Ennek egyik oka lehetett az is, hogy a nagy tét nyomhatta őket. Nem tudtunk fogást találni a Csömör csapatán, jól védekeztek, szervezettek voltak. Az elején megvoltak a helyzeteink, nagyobb koncentráltsággal lőhettünk volna gólokat. Ráadásul egy egynél ott volt a tízméteres, amit kihagytunk, ez akár fordulópontot is hozhatott volna. A második félidőben, pedig nem volt esélyünk. Ellenfelünk talán frissebbnek tűnt, és az NB I-es rutin valljuk meg mellettük szól, bár szerintem nem volt akkora különbség a két csapat között. Ettől függetlenül nem kell még temetni a csapatot! Kicsit letargikus hangulatban voltunk persze a találkozó után, de megbeszéltük, hogy ez csupán egy meccs volt, és lehet javítani, és mindenki úgy készül, hogy tudunk meglepetést okozni a pénteki visszavágón! A nyomás még mindig a Rubeolán van, hiszen első osztályú csapatról beszélünk, ha úgy kedvezően alakul a mérkőzés, és az elején tudnánk gólokat rúgni, akkor bármi megtörténhet. – nyilatkozta a Fehérvár24-nek Reveland Zoltán.

A Rubeola FC Csömör – Fehérvár Futsal Balogh 2000 összecsapásnak Gödöllőn, a Szent István Egyetem Sportcsarnoka ad otthont, pénteken 19.30-kor.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.