Sport

ARAK AKTIV a Zentai úton

Nagy küzdelmet vívtak az osztályok a Zentai Úti Általános Iskolában az ARAK AKTÍV 6. fordulójában.

Az ARAK AKTIV hatodik állomásán is a “szokásos” hangulatban zajlottak a versenyek. Sőt, minél kisebb a terem, annál nagyobb a hangulat. Az atlétika az AKTIV által már csapatsportág is Fehérváron, ahol minden csapattag gyorsaságára, ügyességére és erejére szükség van a sikerhez.

Alapos ébresztőt fújt a 4/B szurkoló tábora reggel nyolckor. A csengetés után a gátfutással kezdetét vette a verseny, amely a negyedik évfolyamon – a kitartó szurkolásnak, na meg a sok gyakorlásnak köszönhetően – a B osztály (“Nyerők”) sikerét hozta az “Arany Csapat” fölött.

A harmadikosok párharcában viszont az A osztály nyert, a “Villám Lábak” (3/A) szászázalékos teljesítménnyel utasították maguk mögé az “A legügyesebbek” névre keresztelt 3/B váltóját.

A második évfolyamon már szorosabb volt az állás, de a 2/Aa “Tűz” csapat csak a kislabda hajításban tudta legyőzni a “Villám Manók”-at, így a manók jutottak tovább.

A legszorosabb versenyt a legfiatalabbak vívták. Az 1/A “Gepárdok” és az 1/Bb “Arany Csapat” az első két versenyszámot felváltva, míg a harmadikat és a negyediket holtversenyben nyerte meg, így az állás az utolsó szám előtt 7-7 volt. A medicinlabdával végül a Gepárdok dobták be magukat a döntőbe.

Az 5/A “Spártai Pitbullok” nem találták az ellenszert a “Lucsenzók” 5/B ellen. A 6/A-s “Hobbitok” pedig talán még most is bánják, hogy későn gyújtották be a rakétákat: az első három versenyszám megnyerésével a “Villám Manók”-é lett a továbbjutás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik