Sport

A Széna téren is AKTÍV-ak voltak

Az ARAK Aktív sorozatának következő állomása a Széna téri Általános Iskola volt, ahol az előzőekhez hasonlóan kiélezett versenyt vívtak a nebulók.

Az AKTIV versenysorozat mindegyik helyszínének van valami varázsa. A Széna téri tornateremben a szurkolók által készített és használt dudák, sípok, zászlók és plakátok teszik feledhetetlenné már negyedik éve ARAK AKTIV iskolai fordulóit

“Rosszcsontok” (2/b), “Gepárdok” (2/a) és “Győztes Kölykök” (2/c). Ezzel a sorrenddel kezdtek a második évfolyamosok. Végig szoros volt a verseny, ahogy már megszokhattuk az eddigi fordulók során ezúttal is a medicinlabda lökés került a fókuszba. Van, hogy csak centik döntenek, és mind a nyolc csapattag erejére szükség van, mivel a legkisebb és a legnagyobb dobást mérik le a rendezők. Ezúttal a „Rosszcsontok” voltak a legügyesebbek.

A másik dobószám, a kislabda hajítás is sok gyakorlást igényel. A habszivacs kockákat nem elég eltalálni ahhoz, hogy lebillenjenek az oszlopról. Egy erős és pontos dobás akár három pontot érhet a csapat számára. A kislabda hajítás specialistái az 1/C “ARAK csapat” kisdiákjai voltak. Mivel azonban a többi versenyszámban nem tudtak nyerni így be kellett érniük a harmadik hellyel. A döntőbe az 1/B “Villám Gepárdok” nyolcasa jutott, megelőzve az „A” osztály „Villám Tigriseit”.

A harmadik évfolyamosok már igazán profi AKTIV-osnak mondhatják magukat. Remek gát és váltási technikájukra még a verseny rendezői is elismerően bólintottak. Szinte hibátlan teljesítménnyel a döntő biztos részvevője a “Csipet Csapat” (3/B), második lett a “Gyalogkakukk” (3/A), míg a harmadik helyet a “Párducok” (3/C) együttese csípte el.
Negyedik évfolyamon a 4/C osztály – megismételve tavalyi teljesítményét – pontveszteség nélkül jutott tovább, míg második helyen nagy csatában a 4/A végzett a 4/B előtt.

Nehezen bírt egymással az 5/A “Villám Törpök” és az 5/B “Futó rózsák”, egy pont lett a végén a Törpök előnye, míg hatodik évfolyamon a B-A-C sorrend alakult ki az öt versenyszám után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik