Sport

A focista öt foga bánta az ütközést

A Vaslui-CFR Cluj román bajnoki mérkőzésen kőkemény ütközést láthatott a közönség. A főszereplő számára borzalmas volt az eset.

A román bajnokság 20. fordulójában rangadót rendeztek kedden, a negyedik helyen álló Vaslui a bajnok Kolozsvárt fogadta, és ez még akkor is rangadó, ha a CFR jelenleg csak a hatodik a tabellán.

A találkozót végül 8 mezőnyjátékossal fejezte be Vass Ádám csapata, mert a 42. percben Cadut, a félidő hosszabbításában pedig Valentét állította ki a játékvezető. (Megjegyezzük, kettős emberhátrányban nagy bravúr a pontszerzés.)

Előbbi szabálytalanság volt keményebb, sőt brutálisabb. A bolgár Milanov próbált meg belefejelni egy labdába, de a vendégek játékosa, Cadu arcon rúgta.

Azonnal pirosat kapott, a szerencsétlenül járt játékost pedig kórházba kellett vinni. Összesen öt foga bánta az ütközést: kettő azonnal kiesett, hármat el kellett távolítani a kórházban.

Videó – kegyetlen ütközés Romániában:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik