Sport

Döntőnek is beillő elődöntő

Most nem volt barátságban Fortunával az Alba Fehérvár együttese, mivel a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében a Paksi Atomerőmű SE-vel mérkőznek március 23.-án.

Két aránylag könnyebb párosítás – Factum Sport Debrecen, valamint a MAFC – után már sokkal fajsúlyosabb ellenfelet kapott a magyar férfi kosárlabda bajnokság listavezetője. A bajnoki tabella második helyén álló Paks gárdája korábban a ZTE KK, és az MTK Törökbálint együttesein lépett túl, és került be a Final Fourba.

Mindenesetre igazi rangadó lesz majd, egy később kijelölésre kerülő helyszínen. Az Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ugyanis a résztvevő csapatok pályázata alapján dönt a Magyar Kupa négyes döntő helyszínéről. Pályázni jövő csütörtökig lehet, a másnapi elnökségi ülés hagyja jóvá a győztest.

A másik ágon még nincs meg ki lesz a Szolnoki Olaj ellenfele, mivel kedden este kerül sor a Pécsi VSK-PANNONPOWER-KTE Duna Aszfalt összecsapás visszavágójára. Itt az első mérkőzést a Pécs nyerte 69-63-ra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik