Sport

Ez már mindjárt más

Káldor András

2013. 01. 16. 22:08

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján az Alba Fehérvár már a várakozásoknak megfelelően legyőzte a Factum Sport Debrecent, és továbbjutott.

Korábban a témában:

A mérkőzés hasonlóan indult, mint kedden, ám a folytatás már a hazai szurkolók szája íze szerint alakult. Láthatóan összekapta magát az Alba a kellemetlen kisiklás után, amely az ötpontos vereségen kívül azért némi presztízsveszteséggel is járt. Így aztán egyáltalán nem lehetett azon csodálkozni, hogy csúsztak-másztak a kék-fehérek a labdák után, és ennek eredményeként a nagyszünetre már tetemes 23 pontos előnnyel mehettek pihenőre. Utána már nem volt lényegében más feladatuk, hogy ezt őrizzék, és néhány szép megoldással szórakoztassák a kilátogatókat. A vendégeknél ugyan ismét extrát nyújtott Kevin Smith és Brian Stafford, ám ezúttal társak nélkül maradtak, ez is oka volt nagyarányú vereségüknek. Igaz nem történt más, csupán az Alba Fehérvár érvényesítette a papírformát. Más kérdés, hogy ezt megtehették volna már egy nappal korábban is. A lényeg azonban, hogy nyolc között vannak…

Jegyzőkönyv:

Alba Fehérvár – Factum Sport Debrecen 92-67 (29-13, 22-15, 26-24, 15-15)

Székesfehérvár, 900 néző

Vezette: Pálla, Surányi, Sabáli L.

Alba: Moore 16/9, Wood 17/6, Hollis 20/6, Szabó Zs. 11/3,  Keller Á. 14 Cs: Bódi 7/6, Medve 3/3, Juhos 4, Somogyfoki. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Factum: Helmeczi 12/6, Smith 18, Stafford 21/15, Cseh Gy. 5/3, Kovács I. 3/3 Cs: Pék 6/6, Izzo, Varga Á., Vas V. 2. Vezetőedző: Jason Okrzesik

Az eredmény alakulása: 3. p.: 4-7, 6. p.: 13-11, 8. p.: 20-11, 12. p.: 32-17, 16. p.: 38-23, 19. p.: 49-28, 22. p.: 61-35, 26. p.: 67-45, 29. p.: 73-52, 32. p.: 80-54, 36. p.: 87-62.

Továbbjutott: az Alba Fehérvár 170-150–es összesítéssel

Edzőszemmel:

– A tegnapi meccs miatt adósai maradtunk egyrészről magunknak, másrészről a szurkolóinknak. Úgy gondolom, hogy három negyedben mutatott jó játékunknak köszönhetően ezt az adósságot ledolgoztuk, és ami a lényeg, hogy továbbjutottunk. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

– Boldog vagyok, mert a párharcból egy meccset meg tudtunk nyerni, viszont szomorú vagyok, mert kiestünk. Persze ez volt a realitás. Az egyéni védekezéssel nagyjából elégedett voltam, de néha elég könnyű kosarakat engedtünk az Albának. Megyünk, és építkezünk tovább – Jason Okrzesik a Factum Sport Debrecen vezetőedzője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

February 1946: Russian writer Ilya Ehrenburg (L) sitting with the President of the Hungarian-Russian cultural society.  (Photo by John Phillips/The LIFE Picture Collection/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.