Sport

Osztálykülönbség, és továbbjutás

Az Alba Fehérvár semmit sem bízott a véletlenre a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, és 42 pontos különbséggel nyert a MAFC otthonában.

Azt már szerdán tudtuk, hogy akármennyire is tele van a MAFC tehetséges játékosokkal, és egy igen ambiciózus edző – Sabáli Balázs – vezeti őket, nem valószínű, hogy csodát, tudnak tenni a szombati visszavágón. Ahogy Sabáli fogalmazott az első negyven perc után, ők egy jót akartak játszani a bajnokság egyik kiemelkedő csapatával.

Most is, amíg bírták szuflával nem is volt gond, bár az első negyedben már tetemes előnyt kovácsoltak a fehérváriak, de a két középső játékrészben valamelyest tartották velük vendéglátóik a lépést. A záró tíz percre azonban még utoljára begyújtotta a rakétákat az Alba, és ezúttal bőven száz felett dobott. Az NB I listavezetője így kettős győzelemmel, 207-128-as összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

Jegyzőkönyv:

MAFC – Alba Fehérvár 70 – 112 (17-32, 28-31, 19-27, 6-22)

Gabányi Sportcsarnok,

Vezette: Vígh, Balogh Gy., Jurák

MAFC: Misek 9, Lakosa 16/6, Nagy 13/6, Fekete 8/6, Vavra 15/3. Csere: Lakits 6/6, Horváth M. 1, Nikitin 2, Vittay, Mócsán, Rácz. Vezetőedző: Sabáli Balázs.
Fehérvár: Moore 10/6, Wood 16/6, Hollis 9/3, Szabó 10/3. Keller Á. 19/3. Csere: Lekli, 11 Bódi 9/3, Juhos 15/9, Supola 11/3, Medve, Somogyfoki, Keller V. 2. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav.

Edzőszemmel:

– Gratulálok az Albának és sok sikert kívánok neki a négy között. Köszönjük, hogy végig komolyan vettek minket, s olyan nyomást gyakoroltak ránk, amelynek köszönhetően megmutatkoztak hiányosságaink. E két meccsből profitálva sokat fejlődhetnek játékosaink. – Sabáli Balázs a MAFC vezetőedzője
– Jó hozzáállással és jó ritmusban játszva sikerült legyőznünk egy lelkes és helyenként jól játszó ellenfelet. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik